Dódity Gabriella

Frakcióvezető

Hírek

Dátum:
2017.11.30.

Végre szépül a Klapka utcai lakótelep kis parkja is

Tavaly kezdeményeztem öt lakótelepi park megújítását annak érdekében, hogy számoljuk fel végre a széttört betonasztalok és padok maradványait, a rozsdás hintaállványokat, és tegyük élhetőbbé a környezetet. A Klapka és Irányi utcák közötti részen már megkezdődött a felújítás, bízom benne, hamarosan a Széchenyi és Toldy, az Árpád és Nagysándor, valamint a József Attila utca 71-73. mögötti rész is sorra kerül.
Tovább
2017.11.28.

Megújult a Hársfa óvoda

Teljesen újjáépült a Hársfa óvoda, amely már olyan rossz állapotban volt, hogy az óvónők nem egyszer vödrökben gyűjtötték az esővizet. Az épület nagyon szép lett, már csak a szétázott bútorokat és szőnyegeket kell pótolni. Az elmúlt években rengeteget harcoltunk azért, hogy több forrás jusson az óvodákra, bölcsődékre, örülök, hogy idén már a korábbi 100 millió forint helyett közel 600 millió forint jutott erre a célra.
Tovább
2017.11.25.

Könyv a Gulágról

Tovább
2017.11.22.

Jelentősen javul a kispestiek egészségügyi ellátása is

Még idén megkezdik a budapesti és pest megyei kórházak felújítását, köztük a kispestieket is ellátó Bajcsy-Zsilinszky Kórházat, a Dél-pesti Jahn Ferenc kórházat, valamint az Egyesített Szent István és Szent László Kórház és Rendelőintézetet (ESZSZK), ez utóbbinak centrumkórházi szerepet szánnak. Minden idők legnagyobb egészségügyi fejlesztése, az Egészséges Budapest Program keretén belül 700 milliárd forintot fordítanak budapesti és pest megyei intézményekre. Emellett ismét átvállalja a kórházak adósságát az állam.
Tovább
2017.11.22.

Nem fizetett az önkormányzat, 21 milliót követelnek a kerülettől

Hónapokig várt válaszra Dódity Gabriella (Fidesz-KDNP) fejlesztéspolitikai tanácsnok az önkormányzattól annak kapcsán, hogy hány tízmillió forint közös költséggel tartozik az önkormányzat a Kossuth téri Piac Társasházainak, amely miatt 21 millió forintot kellett átcsoportosítani a költségvetésben a végrehajtási költség és a késedelmi kamat kifizetése miatt.
Tovább

Polgármesteri Program


Csapatom

Írjon nekünk!

=