Dódity Gabriella

Frakcióvezető

Hírek

Dátum:
2017.12.12.

Tűzoltókat, rendőröket, polgárőröket és önkormányzati rendészeket díjaztak

Ők azok, akik fáradhatatlanul a biztonságunkért dolgoznak. Az év tűzoltója Nagy Tamás tűzoltó főhadnagy, az év rendőre Feketéné Ámik Ágnes rendőr százados, az év polgárőre Molnár Krisztián lett. Horváth Zoltán, a Kispesti Készenléti Polgárőrség és Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnöke is kitüntetést kapott. Hálás köszönet önfeláldozó munkájáért valamennyi tűzoltónak, rendőrnek, polgárőrnek és önkormányzati rendésznek!
Tovább
2017.12.11.

Fenyőfát ajándékoztunk a bölcsődéknek, óvodáknak, iskoláknak

Vidám nap volt a mai is. Mint minden évben, a kispesti Fidesz nevében idén is valamennyi bölcsődének, óvodának és iskolának fenyőfát ajándékoztunk, amelyek kiszállításában dr. György István kormánymegbízott, valamint Ferenc Lazányi, András Molnár és Fekete Márk kollégám segített. Bízom benne, a gyerekek is legalább annyira boldogok lesznek majd a feldíszített karácsonyfák láttán, mint amilyenek ma mi voltunk.
Tovább
2017.12.08.

Segíteni szeretnénk a fogyatékkal élőknek

A kispesti fogyatékossággal élőknek szerettünk volna segíteni azzal a javaslatunkkal, hogy töröljük el az önkormányzat szociális intézményében a nappali ellátásukért fizetendő díjat. Jelenleg ez az időseknek nulla forint, de a fogyatékossággal élők térítési díja a demensekénél is magasabb. Javaslatunkat egy kivétellel leszavazta az MSZP-DK-s többség.
Tovább
2017.12.05.

Megajándékoztuk a kispesti gyerekeket

Végtelenül boldog volt a tegnap esténk! A kispestiekkel közösen idén is megajándékoztunk 66 nehéz helyzetben lévő gyermeket és 30 családot a kispesti Fidesz nevében. Köszönöm a kispestieknek a rengeteg felajánlást, Dr. György Istvánnak, hogy minden jótékony kezdeményezés mellé áll. Köszönöm a CBA Remíznek a 30 csomag tartós élelmiszer adományt, kollégáimnak az ajándékvásárlást és végtelen csomagolást, a Kispesti Szociális Centrumnak a szervezést. Ígérem, jövőre a Micimackó szövegét is megtanulom!
Tovább
2017.12.02.

Hűtő és mosógép a rászorulóknak

Ma is tettünk valami jót. Szathury Kolos képviselőtársam felajánlását, egy mosógépet és egy hűtőgépet ajàndékoztunk olyan családoknak , akiknek ez nagy segítség. Egy televíziót jövő héten juttatunk célba. Köszönöm, Fiúk!
Tovább

Polgármesteri Program


Csapatom

Írjon nekünk!

=