Dódity Gabriella

Frakcióvezető

Hírek

Dátum:
2018.10.16.

Családok átmeneti otthona

Három lakással bővült a családok átmeneti otthona a Nagysándor József utcában, amelyek azon családoknak nyújthatnak átmeneti megoldást, akiknek lakhatásuk veszélybe került. Az átadón jelen volt az a háromgyermekes házaspár is, akik holnap az egyik lakásba már be is költözhetnek. Vighné Vincze Erzsébet, a Kispesti Szociális Szolgáltató Centrum vezetője elmondta, ez azonban csak átmeneti könnyebbség, a családoknak végleges megoldást kell találni. Jelenleg 50-60 olyan kispesti család van, akiket a hajléktalanság fenyeget.
Tovább
2018.10.13.

Közösségi költségvetés: a kispestiek javaslatait várják

A tavalyi évvel ellentétben idén már a kispestiek javasolhatják azokat a helyszíneket, amelyeket szeretnének megújíttatni a közösségi költségvetés összegéből. A Fidesz-KDNP frakció mindenkit buzdít a részvételre, hiszen így olyan munkálatokra is sor kerülhet, amelyekre korábban nem áldozott a baloldali vezetésű önkormányzat. Ilyen például a Mézeskalács óvoda udvarának a felújítása, amelyet Dódity Gabriella (Fidesz-KDNP) fejlesztéspolitikai tanácsnok már jó ideje szorgalmazott.
Tovább
2018.10.10.

Újabb baleset a Kossuth téri piacon

Ismét baleset történt a Kossuth téri piacon, egy idős hölgyet bokatörés gyanújával szállítottak kórházba a mentők. Az önkormányzati fenntartású piac évek óta lerobbant, borzalmas állapotban van, a Fidesz-KDNP frakció folyamatosan a felújítás mellett kardoskodik, de még csak pályázatot sem ad be a megújításra a városvezetés. A kérdés, minek kell még történnie ahhoz, hogy a karbantartó VAMÜSZ, élén Kránitz Krisztián (MSZP) képviselővel észrevegye, nem halogatható tovább a piac rendbetétele? Annál is inkább, hiszen az elmúlt években csaknem 150 millió forintnyi nyereséget termelt a komplexum az önkormányzatnak…
Tovább
2018.10.09.

Mi zajlik az önkormányzati lakások körül?

Nagy vihart kavart ismét a kispesti önkormányzati lakásállomány körül a nagybeteg autista fiú és édesanyjának esete. Bár képviselői kérésre az üresen álló lakások listáját – amely vélhetően egy gombnyomásra nyomtatható lenne –, még mindig nem adta ki az önkormányzat, azóta mégis kiderült, üres lakás márpedig van. A polgármester belekeveredett a saját magyarázkodásaiba, a korábban nyolcszázas lakásállományból mára hirtelen csak 458 lett, és ismét a kormányt hibáztatja. Mi zajlik itt tulajdonképpen?
Tovább
2018.10.09.

Megújult a Szivárvány óvoda, de a rozsdás radiátorok megmaradtak

Visszaköltözhettek a gyerekek a felújított Szivárvány Óvodába, amely 30 millió forintos kormányzati támogatással újulhatott meg. Az épület külső szigetelése még folyamatban van, de belül csak néhány apróság maradt hátra. Sajnálatos módon az önkormányzat a régi, rozsdás radiátorokat nem cseréltette le, pedig itt lett volna az ideje..
Tovább

Polgármesteri Program


Csapatom

Írjon nekünk!

=