Dódity Gabriella

Fővárosi képviselő

2019.10.10.

Fővárosi támogatással újult meg a Wekerlei Kispiac

Elkészült a Fővárosi Önkormányzat 110 millió forintos támogatásával teljesen újjáépült Wekerlei Kispiac, amelynek első terveit még az előző ciklusban készítette el az akkori alpolgármester, Ékes Gábor (Fidesz-KDNP). Bár a baloldali városvezetés be sem akarta adni a pályázatot, a Fidesz-KDNP kitartó munkájának köszönhetően mégis pályázott és nyert is a TÉR_KÖZ pályázaton. Ennek köszönhetően egy teljesen megújult piac várja mostantól a kerületieket. Sajnálatos azonban, hogy a piacon kialakított közösségi teret valójában nem eredeti funkciójának megfelelően civil szervezetek, hanem a jelek szerint kettő, az LMP körül szerveződő civil szervezet, az Átalakuló Wekerle és a Kiserdővédő használja majd, ráadásul szerződés nélkül.

undefined

Új piacépületet alakítottak ki wifi-hálózattal, kerékpártárolókkal, szelektív hulladékgyűjtőkkel, és a megújuló energiaforrások használatára is nagy hangsúlyt fektettek az újjáépítés során. A Wekerlei Kispiac annak köszönhetően újulhatott meg, hogy a Fidesz-KDNP frakció kitartásának köszönhetően végül Gajda Péterék (MSZP) beadták a pályázatot a TÉR_KÖZ pályázatra, ahol 110 millió forintot nyert is a kerület. Így indulhatott meg a munka a wekerleiek szeretett kispiacán.

undefinedundefinedundefinedundefined

- A megvalósítás már sok szempontból amolyan jó'vanazúgy módon sikerült. Az épület felső részében sok a kihasználatlan tér, ahogy látjuk, és az épület környezetét sem sikerült rendbe tenni. A térkő hepehupás, a mozgáskorlátozott parkolóból járdaszegélyen át vezet az út az épület megkerülésével a piacra. A fehérrel felfestett parkolónak sem jutott már új burkolat – áll Dódity Gabriella közösségi oldalán, ahol bejegyzésében arról a 32 négyzetméteres közösségi helyiségről is ír, amely szintén a piacon épült. - Jutott azonban hely a kispesti LMP körül szerveződő civil szervezeteknek, az Átalakuló Wekerlének és a Kiserdővédőknek szerződés, így vélhetően térítés nélkül egy helyiség, ahol saját bevallásuk szerint üzleti vállalkozást, kávézót fognak működtetni. Már rég beköltöztek, ott nyár óta jogcím nélkül rendezkednek. A Fővárosi Önkormányzat által kiírt pályázat feltétele volt egy közösségi tér létrehozása, amely a mi olvasatunkban azt jelenti, a helyi civil szervezetek használhatnák a helyet rendezvényeikre. Ehelyett egy csoport fogja, üzleti célra, eddig szerződés és fizetés nélkül. Nem a civil szervezetekkel van bajunk, hanem azzal, jogszerűtlen ez is, mint sok minden más Kispesten. A keserű körülmények ellenére örülünk a kispesti fejlesztésnek és a Tarlós István vezette Fővárosi Önkormányzat támogatásának, ezért ma, a hivatalos átadó előtt mi jelképesen átadtuk a piacot a wekerleieknek – tette hozzá Dódity Gabriella.

undefinedundefinedundefinedundefined

forrás:kispest.info

Polgármesteri Program


Csapatom

Írjon nekünk!

=