asdasd Dódity Gabriella

Dódity Gabriella

Fővárosi képviselő

Munkám Kispestért

Dátum:
2014.08.22.

Sibrik Miklós úti felüljáró felújítása

A Sibrik-felüljáró teljes hídszerkezeti és útpálya-rekonstrukciós munkálatai idén tavasszal indultak. Nem csoda, hogy a híd napjainkra szinte teljesen tönkrement, hiszen utoljára negyed évszázaddal ezelőtt újították fel. Az átépítés idején szűkített pályán folyamatos lesz a forgalom, de az elkövetkező hónapok fokozott türelmet kívánnak. Megújul az útpálya, és a híd mindkét oldalán 3,5 méter széles, szalagkorláttal elválasztott gyalogosjárda és kerékpárút épül, amely mindkét oldalon csatlakozik a meglévő kerékpárhálózathoz. Így a korábbi években megépült Sibrik Miklós úti kerékpárút és a Vak Bottyán utcai kerékpársávok összekapcsolódnak, összekötve ezzel Kispestet és Kőbányát a kerékpárosoknak.
Tovább
2014.08.22.

Határ úti végállomás felújítása

A Határ úti buszvégállomás és környezete szégyenfoltja a kerületnek. Közigazgatásilag ugyan nem tartozik Kispesthez, ám a kerületben élők nagy része nap mint nap átutazik a csomóponton. A végállomás nem méltó sem a XXI. századhoz, sem Kispesthez, ezért sürgettem dr. György István főpolgármester-helyettessel karöltve a Fővárosi Önkormányzatban a felújítását. Még 2012-ben tartottuk az első helyszínbejárást. Azóta elkészültek a látványtervek, a Budapesti Közlekedési Központ Zrt. pedig kiírta a megvalósításra a közbeszerzést. Bízom benne, valamennyi pavilontulajdonossal sikerül megállapodni, és minél előbb megkezdődhet az építkezés.
Tovább
2014.08.22.

Enyhítettük a Derkovits utca forgalmát

Nem túlzás, hogy a Derkovits utca forgalomterhelése évtizedes problémát jelent Kispesten, amelyre a lakók egy csoportjával közösen kerestünk megoldást az elmúlt években. Rövid távon, kisebb intézkedésekkel tettük könnyebbé a mindennapokat. Kitiltottuk az utcából a teherautó-forgalmat, 40 km/órás sebességkorlátozást vezettünk be, és a lakók védelme érdekében az itt közlekedő járatokon állítottuk forgalomba Budapest első, CNG-meghajtású, csendes és környezetkímélő autóbuszait. Hosszú távon a Gyömrői út és a Liszt Ferenc Repülőtérre vezető gyorsforgalmi átépítése jelenthet megoldást, amelynek köszönhetően a külsőbb területekről érkezők inkább elkerülnék a Derkovits utcát.
Tovább
2014.08.22.

Fővárosi forrásból újul meg a Kossuth tér

A Fővárosi Önkormányzat közterületek megújítására elkülönített több mint 5 milliárd forintot, amelyből a kerületek pályázati úton nyerhettek támogatást. A rendelkezésre álló keret háromszorosára érkeztek pályaművek, de Kispest még így is két projekttel nyert; fővárosi támogatással újul meg a Kossuth téri piac mögötti parkoló, és sportpályával, pingpong és sakkasztalokkal ellátott közösségi tér is lesz a parkolórész mellett. A másik nyertes pályamű a Jézus Szíve Plébánia akadálymentesítésére és közösségi kertjének kialakítása. Mindkettő 2015-ben valósulhat meg. Előbbi projektre 250 millió, másikra közel 20 millió forint támogatást ad a Fővárosi Önkormányzat.
Tovább
2014.08.22.

Átadtuk Budapest legnagyobb P+R parkolóját

Kőbánya-Kispest végállomásnál, a KÖKI Terminál épületében átadtuk Budapest legnagyobb P+R parkolóját. A 330 férőhelyes parkolóház megnyitásával a már meglévő szabadtéri helyekkel együtt több mint 500 P+R parkolóhely várja a Dél-Pest és vonzáskörzetében élőket.
Tovább

Polgármesteri Program


Csapatom

Írjon nekünk!

=