Dódity Gabriella

Frakcióvezető

Hírek

Dátum:
2014.09.08.

Rendezték a zöldfelületet a Széchenyi utcában

Virágültetéssel, festéssel, a harminc éves rozoga betonülőkék felszámolásával rendezték a Széchenyi utca 10. szám mögötti pihenő részt, miután Fekete Márk (Fidesz-KDNP) a körzet önkormányzati képviselője a kerület bejárása során felhívta a figyelmet a problémára, és kezdeményezte a terület rendbehozatalát az önkormányzat szakcégénél.
Tovább
2014.09.08.

Megújultak a padok a lakótelepen

Újra lehet használni a korábban leszakadt padokat a József Attila utca 44-48. előtt.
Tovább
2014.09.05.

Újabb területek újulhatnak meg fővárosi támogatással

Megszépülhet a Berzsenyi és a Kosárfonó utca is a Fővárosi Önkormányzat legújabb pályázatának köszönhetően. Az új kiírás a tavaly meghirdetett Tér_Köz pályázathoz kapcsolódik, amelyből a Kossuth téri közösségi tér és parkoló, valamint a Jézus Szíve Plébánia környezetének megújítására nyert kerületünk több mint negyedmilliárd forintot – tájékoztatott Dódity Gabriella (Fidesz-KDNP) polgármesterjelölt.
Tovább
2014.09.03.

Megtörtént az első kapavágás

Már eredménye is van annak, hogy két hónappal ezelőtt a FIDESZ-KDNP megkezdte a közterületi problémák felmérését, amelyek orvoslásával egy-egy szűkebb lakókörnyezetben élők mindennapjain javíthatnak. Romos játszóterek, töredezett padok éktelenkednek számos ház előtt, miközben egy sarokkal távolabb a legmodernebb elektromos játszótéri eszközökön lehet okostelefont tölteni.
Tovább
2014.09.03.

A huszonnegyedik órában kezdik a munkát a Puskásban

Dódity Gabriella polgármesterjelölt javaslatára nemrég kerületbejárást kezdeményezett a Fidesz-KDNP,amelynek során az önkormányzati képviselők és a körzetfelelősök végigjárták a kerület körzeteit. Számos helyen lehangoló látvány fogadta a felmérést végzőket: széttört, ülőfelület nélküli padok, rozsdás hintaállványok, elhagyatott kutak, és használhatatlan asztalok éktelenkednek sok helyen. A kormánypárti polgármesterjelölt rámutatott: érdekesség, hogy a legelhanyagoltabb részek mind azok, ahol 2010-ben az MSZP színeiben nyert az önkormányzati képviselő.
Tovább

Polgármesteri Program


Csapatom

Írjon nekünk!

=