Dódity Gabriella

Frakcióvezető

Hírek

Dátum:
2017.02.07.

Asztmás lett az önkormányzati lakásban a kisfiú

Tíz évig hiába kért segítséget a városvezetéstől az a kispesti család, amelynek szociális bérlakása az önkormányzat szerint is lakhatatlan volt. A négyéves Dominik asztmás lett, ruháik, bútoraik folyton dohosak és penészesek voltak a párás lakásban. Az édesanya kétségbeesésében a bírósághoz fordult. A karácsonyt már az új lakásban tölthették.
Tovább
2017.02.07.

Régóta ismert volt az Erkel fűtésproblémája

Bár a lényeg szerintünk is az, hogy már nem fáznak a gyerekek, mégis érdemes a színfalak mögé néznünk, miért nem volt fűtés január elején az Erkelben. Míg szinte mindenki műszaki hibáról beszélt, a polgármester maga is elismerte: a probléma nem újkeletű, az Erkel iskola kazánja nem bírta el a 2013-ban tornateremmel bővített épület fűtését. Vagyis a gondok évek óta ismertek, az önkormányzat mégsem lépett, csak akkor, amikor a kazán feladta a harcot. Pedig a Pesti Srácok által közölt Facebook posztja szerint Gajdát felesége is minden nap „szétcseszegette”, miért nem foglalkozik az Erkel iskola működésképtelen fűtésével. Gajdáné többek között azt írta az Erkel fűtésmizériája kapcsán: nem remekelt az önkormányzat.
Tovább
2017.01.27.

Megújult a KöKi MÁV lépcső

Rendbe hozza a MÁV a vasúti peronra vezető balesetveszélyes lépcsőket Kőbánya-Kispest vasútállomáson.
Tovább
2017.01.27.

Új lakásrendelet: emelkednek a bérleti díjak

Újabb helyeken folytatódhat a lakótelepi kis parkok fejlesztése, a baloldali képviselők döntést hoztak a bérlakások díjának emeléséről egy új lakásrendeletben. Módosítani kellett a költségvetést, mert Kispest 130 millió forint plusz forrást kapott az államtól.
Tovább
2017.01.13.

Hiánypótló történelem órákat tart a Kispesti Társaskör

Megtartotta a harmadik rendhagyó történelem órát a Kispesti Társaskör Egyesület kispesti középiskolások részvételével. A Gulág-emlékév keretein belül olyan hiánypótló előadásokra került sor, amely témáját tekintve a rendszerváltozásig rejtve maradt az emberek előtt. A szovjet kényszermunkatáborokban több százezer honfitársunk szenvedett, a kényszermunkatáborok céljairól és működéséről dr. Máthé Áron, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnökhelyettese és Szabó Zsigmond Gulág túlélő beszélt a diákoknak.
Tovább

Polgármesteri Program


Csapatom

Írjon nekünk!

=