Dódity Gabriella

Frakcióvezető

Hírek

Dátum:
2017.12.13.

Átadták a megújult Berzsenyi utcai rendelőt

Közel másfél év után elkészült a Berzsenyi utcai gyermekorvosi rendelő. Hosszú menet volt, de szép, modern lett, örülök neki! Az ígéret szerint tavasszal a hiányzó burkolatok is a helyükre kerülnek, és a környezetét is rendezik. Kutyaürülék-gyűjtő is kikerül majd, és hát a kerékpártároló mellett van még mit újragondolni.
Tovább
2017.12.13.

Bearanyozták a gyerekek karácsonyát

Tavaly indult útjára a kispesti Fidesz jótékonysági adománygyűjtése, amelynek keretében nehéz helyzetben lévő kispesti családok gyermekeinek szeretnék szebbé tenni a karácsonyt. Idén is több tucat gyereknek és családnak segítettek az ünnepek előtt.
Tovább
2017.12.13.

Végre szépül a klapka utcai lakótelep kis parkja is

Három év után végre nekikezdett az önkormányzat a Fidesz-KDNP frakció által 2014-ben elkészített tervek megvalósításához. A lakótelepi kis parkok fejlesztését, a korábbi tervek leporolását Dódity Gabriella (Fidesz-KDNP) fejlesztéspolitikai tanácsnok javasolta tavaly nyár végén, amelyet a képviselő-testület el is fogadott. Az öt helyszínen eddig érdemben nem sok minden történt, de most végre megkezdődött az Irányi Dániel és a klapka utca közötti részen a felújítás, ahol a játszóteret és a zöld sávot újítják meg.
Tovább
2017.12.13.

Rekordok dőltek dr. György István és Póka Egon koncertjén

Rekordösszegű, 4 millió forint adomány gyűlt össze dr. György István kormánymegbízott és a Póka Egon Experience hetedik, „Adjunk a húroknak… és a rászorulóknak is!” jótékonysági koncertjén. A befolyt összegből kispesti és kőbányai gyermekek nyári táborozását támogatják, de fogyatékkal élő gyermekeket is segítenek. Az idei adományokkal együtt eddig mintegy 19 millió forintot gyűjtöttek össze a rászorulóknak.
Tovább
2017.12.13.

Kovács Zoltán: Magyarország szuverenitásának megőrzése a cél

Bár Soros György a napokban igyekezett cáfolni és magyarázni a kormány által kezdeményezett nemzeti konzultáció pontjait, Kovács Zoltán kormányszóvivő Kispesten kifejtette: annak minden állítása forrás megjelölésével fellelhető. Mint mondta, a milliárdos már 2015-ben publikálta, milyen jövőt szán Európának, és támogatja a bevándorlók betelepítését.
Tovább

Polgármesteri Program


Csapatom

Írjon nekünk!

=