Dódity Gabriella

Frakcióvezető

Hírek

Dátum:
2018.12.14.

Fenyőfa ajándékba

Hagyományainkhoz hűen idén is fenyőfát ajándékoztunk valamennyi bölcsődének, óvodának és iskolának a kispesti Fidesz nevében. Köszönöm kollégáimnak, hogy minden évben így is igyekszünk egy kis örömöt szerezni a legkisebb kispestieknek.
Tovább
2018.12.12.

Ismét kevesebb a parkolóhely a Kossuth téri piac körül

Nem, nem a fenyőfaárusok ellen beszélek. Tavaly a kereskedők megállapodtak az áruház előtti lezárt parkoló tulajdonosával, és az építkezés idejére megnyitották a területet a vásárlók előtt. Azt nem tudom, a város vezetésének miért nem sikerül legalább a kiemelt ünnepi időszak idejére megtenni ezt.
Tovább
2018.12.10.

Jótékonysági koncert

Ahogyan az elmúlt hét évben, idén is a köszöneté a legtöbb szó. Közel 3,8 millió forint gyűlt össze dr. György István kormánymegbízott és a Póka Egon Experience hagyományos jótékonysági koncertjén, ami azt jelenti, jövő nyáron is közel 130 kispesti gyermek táborozását tudjuk támogatni fejenként 15ezer forinttal. Hálásan köszönöm mindenkinek, aki adományozott! És köszönöm a zenészeknek, hogy évről évre önzetlenül segítenek.
Tovább
2018.12.10.

Jótékonysági koncert a gyermekekért

Évről-évre egyre többen buliznak, és persze adakoznak dr. György István kormánymegbízott és a Póka Egon Experience „Adjunk a húroknak…és a rászorulóknak is!” elnevezésű jótékonysági koncertjén a kőbányai KÖSZI-ben. Idén nyolcadik alkalommal csaptak a húrok közé egy nemes cél érdekében: a koncert közel 3,8 milliós bevételéből kőbányai és kispesti gyerekek táborozását segítik újra.
Tovább
2018.12.07.

Rászoruló családoknak vittek meglepetéseket

Örömet szerezni a legnagyobb dolog – vallják ezt a kispesti Fidesz-KDNP frakció tagjai is, akik immár harmadik éve lepik meg karácsonykor a nehéz helyzetbe került családokat játékokkal és tartós élelmiszercsomaggal. Ajándékokból ezúttal sem volt hiány, ahogy boldogan csillogó szempárokból sem, hiszen csaknem 80 gyermeket leptek meg ajándékcsomaggal, és 30 családot tartós élelmiszercsomaggal a Kispesti Családsegítő Szolgálat és Módszertani Központban.
Tovább

Polgármesteri Program


Csapatom

Írjon nekünk!

=