Dódity Gabriella

Fővárosi képviselő

2021.01.13.

Már Kispesten is elvégzik az MR és CT vizsgálatokat

A kormány tavaly közel egy milliárd forint egészségügyi fejlesztésre költhető támogatást ítélt oda Kispestnek, részben ennek is köszönhető, hogy már fogad betegeket az új diagnosztikai központ. Az Egészséges Budapest Program által elnyert összegből hamarosan egy kardiometabolikus centrum is kiépül kerületünkben.

undefined

Tavaly év vége óta működik az új diagnosztikai központ a Kispesti Egészségügyi Intézetben, amelyben két MR és egy CT berendezés segíti a betegségek gyors felderítését. A központban mintegy húsz szakember reggel hét órától este tíz óráig fogadja a pácienseket, előreláthatólag egy MR-gép naponta, vizsgálattípustól függően 35-40, míg a CT-gép 50-60 vizsgálatot végezhet el. A koronavírus-járvánnyal összefüggő óvintézkedések miatt az udvaron kell várakozni a beutaló köteles, ám térítésmentes vizsgálatra.

A diagnosztikai központot a gyermekrendelők és védőnők korábbi helyén alakították ki, a háziorvosi ellátás új, felújított és korszerű helyiségbe költözik a Csokonai utcába. Amíg az átalakítás tart addig a gyermekorvosi ellátást és a védőnői szolgálatot a Forrásházban vehetik igénybe a családok. 

Tavaly a magyar kormány az Egészséges Budapest Program pályázatán keresztül 931 millió forint támogatást ítélt meg a Kispest lakosok részére. Az első lépés 57 millió forintos, szintén állami forrásból már meg is valósult: a laboratóriumi részleg a második emeletről a földszintre költözött. Eközben zajlik az új gyermekorvosi rendelő kialakítása is a Csokonai utcában, továbbá hamarosan a cukorbetegséggel élő páciensek számára egy új, széles szakmai portfólióval működő kardiometabolikus centrum is kiépül, amely tovább javítja majd a kispestiek egészségügyi ellátását. Továbbá megvalósulhat az egynapos sebészeti ellátás rendszere is. 

A kormány további, Egészséges Budapest Programból származó, közel egymilliárd forintos támogatásából az egynapos sebészet kialakítása mellett eszközfejlesztések is megvalósulnak, így még színvonalasabb ellátást biztosítva a kispestieknek – mondta korábban lapunknak Dódity Gabriella. A Fidesz-KDNP-s önkormányzati képviselő az előző ciklusban fejlesztéspolitikai tanácsnokként sokat tett azért, hogy Kispest részesülhessen az EBP támogatásból. Emlékezetes, korábban a baloldali városvezetés a kormányzati igényfelmérő kitöltése során jelezte, hogy rendelkezésre áll a forrás az Egészségügyi Intézet homlokzatának felújításához. Ebből pedig azt lehetett kiolvasni, hogy a kispesti intézmény esetében a kerületnek nincs szüksége a kormányzat támogatására. Ennek eredményeként Kispest szinte egyedüliként nem kért eredetileg forrást. 

Tavaly tízmilliárd forintot költött a kormány a budapesti önkormányzatok által működtetett egészségügyi intézmények fejlesztésére, összességében 2017-2020 között 27,15 milliárd forintot adott át a kormány a fővárosi és Pest megyei egészségügyi alapellátás és járóbeteg-szakellátás fejlesztésére.

forrás: kispest.info

Polgármesteri Program


Csapatom

Írjon nekünk!

=