Dódity Gabriella

Polgármesterjelölt

2024.04.30.

A soha fel nem épült Stefánia-ház

Bár vészes fogyásnak indultak az elmúlt években az önkormányzat tulajdonában álló üres telkek – köszönhetően az értékesítésüknek, majd az utána rájuk épített társasházaknak –, azért találunk még olyan, már szintén eladott, ugyanakkor hosszú évek óta elhagyatott, jobb sorsra érdemes, hasznosításra váró területeket, amelyek akár a kispestiek javát is szolgálhatnák.

Ez utóbbiban azonban egyre kevésbé reménykedhetünk, gondoljunk csak a KÖKI melletti területre, amelyre Gajda Péter még 2006-ban ígért sportcsarnokot, ma pedig már a sokadik emeletét húzzák fel az oda épülő legújabb kispesti társasháznak. 

Mindenesetre legalább olyan régóta, mint az imént említett telek, áll üresen a Kossuth téren az a terület, ahová még 2004. február 5-én tette le az oda tervezett Stefánia-ház alapkövét Burány Sándor, Kispest akkori MSZP-s képviselője. Akkor azt mondta: „Nem mindegy, hogy néz ki egy telek”, ezt azonban feltehetően maga sem gondolta komolyan, hiszen azóta eltelt 2 évtized, a terület pedig volt már halas tó, jégpálya és parlagfűtenyészet is, palota azonban sosem, és valószínűleg nem is lesz. 

A Kossuth téren jelenleg egy olyan park áll, amelyet ugyan az önkormányzat temettetett be először sóderral, majd zöldített több millió forintért, a kispestiek mégsem tudják használni, ugyanis magánterület.

undefined

forrás:kispest.info

Polgármesteri Program


Csapatom

Írjon nekünk!

=