Dódity Gabriella

Polgármesterjelölt

2024.04.15.

Letartóztatták a kispesti önkormányzat vagyongazdálkodási irodájának korábbi vezetőjét

Március elején több embert letartóztattak az óbudai önkormányzatban, fiktív szerződések miatt, az egyikük az a P. Gábor, aki régóta a kispesti baloldal oszlopos tagja. Óbudai ténykedését megelőzően a kispesti önkormányzat vagyongazdálkodási irodáját vezette 2020-ig, előtte Gajda Péter kabinetvezetője, a baloldal örökös kampányfőnöke volt. Hallhattunk róla a 2019-ben kiszivárgott kispesti, és a 2022-ben megjelent Anonymus hangfelvételeken is.

A kispesti hangfelvételek kirobbanása, azaz 2019 év vége óta nyomoz a Nemzeti Nyomozó Iroda különféle gazdasági bűncselekmények gyanúja miatt, de nyomoznak többek között a Szivárvány óvoda és az Almavirág tér felújítása kapcsán is. A mostani letartóztatásoknak ugyan nincs közük a kispesti nyomozáshoz, de az ügyekben van közös szereplő.

Aki nem keres évi százmilliót…

Lackner Csaba kispesti önkormányzati képviselő ugyan tagadja, hogy ő szerepelne a 2019-es kiszivárgott felvételeken, valamint Gajda Péter polgármester és társai sem ismerték fel azóta sem a felvételeken szereplőt, mégis, ország-világ Lacknernek tulajdonítja az azon szereplő mondatot: aki a helyi politikában nem keresi meg az évi százmilliót, az hülye.

De a fehér poros zacskót lóbáló fazon többször emlegette az önkormányzat vagyonkezelő irodájának vezetőjét, az Óbudán letartóztatott P. Gábort is, korrupciógyanús ügyleteket sejtetve. Az elbeszélő ugyanis úgy fogalmazott: „Én, amit csinálok a bizottságomban, meg ahogy csinálom avval a három-négy emberrel, nekem az bőven elég”, és mindeközben felsorolta az önkormányzat akkori  építéshatósági irodája vezetőjét, Somogyi Lászlóné MSZP-s képviselő építési vállalkozó volt férjét, és név szerint említette P. Gábort is. Arról is lehetett hallani, hogy melyik önkormányzati telken építkeznek arabok, és arról is szó esett, P. Gábor gyorsan tudott a különféle építkezésekhez kapcsolódó ügyekben intézkedni.

Óbuda és a XVIII. kerület

P. Gábor azután hagyta hátra Kispestet, hogy a Lackner-féle hangfelvételeken többször is elhangzott a neve, többek között ingatlanok és társasházépítések kapcsán is. Óbudán kezdett el dolgozni a DK-s polgármesternek, de a 2022-ben napvilágot látott Anonymus felvételein a XVIII. kerületi ténykedéséről is kaptunk információt.

A kiszivárgott hangfelvételeken arról lehetett hallani, hogy hogyan lehet egykori önkormányzati telken

társasházakat építeni, s abból hogyan lehet politikusoknak lakásokat „kikanyarintani”. A konstrukció lényege, amint hallhattuk, hogy az önkormányzat elad egy telket egy fejlesztőnek, aki társasházat épít rajta. A fejlesztő annak tudatában kezdheti el az építkezést, hogy a lakások közül néhányat kedvező feltételekkel a megjelölt személyeknek juttat. Ezért cserébe a bürokratikus folyamatok, az engedélyek megszerzése és az átminősítések rövid határidővel megoldódnak. De P. Gábor bejáratos volt Karácsony Gergelyhez is. Többek között ő intézte kedvezményesen a választási plakátjait is.

A kispesti szál

A kiszivárgott kispesti hangfelvételek mondatai csak erősítették a gyanút, amiről P. Gábor az Anonymus felvételen beszélt. Természetesen az óbudai botrányból és az Anonymus hangfelvételekről sem következik egyenesen, hogy Kispesten is hasonló cselekményeket követtek el, ennek sejtetését is szeretnénk elkerülni. Ugyanakkor nehéz nem gondolni arra, hogy Kispesten is sorra épültek a társasházak, ezek közül több korábbi önkormányzati telkeken.

Az már korábban napvilágra került, hogy a hangfelvételeken Mr. Negyven Százaléknak nevezett vagyonkezelő igazgató édesanyjának van lakása az egyik társasházban, egy másik, a Nótafa melletti egykori önkormányzati telken pedig a haveri köre épített társasházat; az, amelyiknek a nevéhez a Százszorszép Óvoda botrányos felújítása köthető. De olyan telek is van, ma már rajta szintén társasházzal, amelyet a polgármester barátai vásároltak meg az önkormányzattól, és olyan is, amelyet még sportcsarnok építésének szándékával adott el az önkormányzat, azon most mégis társasházat épít az a kör, amely a Lehel utca és az Attila utca sarkán is épített. 

Sosem tisztázták magukat

Sajnos a letartóztatás ténye és a hangfelvételeken hallottak árnyékot vetnek ezen ügyekre is. A kispesti

baloldal soha nem tisztázta magát a korrupciógyanús hangfelvételek alól, ezért a kerületiek már csak abban bízhatnak, hogy az óbudai nyomozás okán lendületet kaphat a különféle gazdasági bűncselekmények gyanúja miatt folytatott vizsgálat is. Mindenki számára az lenne megnyugtató, hogy akár a teljes ártatlanság megállapításával, akár egyéb megállapításokkal, az ügyre végre pontot lehetne tenni.

undefined

forrás:kispest.info

Polgármesteri Program


Csapatom

Írjon nekünk!

=