Dódity Gabriella

Polgármesterjelölt

2023.06.21.

Itt az újabb kispesti botrány..

Az óvodafelújítás után itt az újabb kispesti botrány. A kerület baloldali városvezetése vajon sosem akar megszabadulni a hangfelvételeken Mr. Negyven Százalékként emlegetett egyéntől és haveri körétől?
 
Csatorna nélkül él a kertben lévő kis házukban, lavórban mosogat az egykori önkormányzati telken épült új társasház kispesti pedagógus hölgy szomszédja és családja, mert az önkormányzati megbízásokkal is kitömött építtetői kör betemette a társasház udvarán lévő szennyvíztisztító aknájukat.
 
Pedig a vállalkozó írásban is vállalta, hogy megépíti a családnak a csatornáját, hiszen a család is segített neki: a társasház úgy fért el, hogy a hölgy a kerítésén belül átengedett területet annak 60 centiméternyi szélességben, 10 méter hosszan. Elbontotta ehhez a kukatárolóját is, a társasház még így is a garázsuk tetejébe is belelóg.
 
A vállalkozó ugyanakkor írásbeli megállapodásukat, sőt, a békítő tárgyaláson a polgármester előtt tett ígéretét is, miszerint cserébe megépíti a hölgy csatornáját, egyoldalúan felrúgta.
 
A „vidd a szaros csatornádat, ahová akarod” hozzáállás jól mutatja, hogy vannak az önkormányzati haverok, akik bármit megtehetnek Kispesten. Sőt, még a hölgyet perelte be a vállalkozó, így a csatorna építés díján túl milliós végrehajtás is van rajta…
 
És hogy ki ez a kedves vállalkozó? Az önkormányzat házi vállalkozója, a Százszorszép Óvoda botrányos felújítását végző, az óvodák és bölcsődéket most is karbantartó vállalkozói kör családfője, pletykák szerint a hangfelvételeken Mr. Negyven Százalékként emlegetett, még mindig kerületi "vagyonfelelős" spanyolországi szomszédja.
 
Az már mellékszál, hogy a társasház alatti telket az önkormányzat még 2019-ben 20 millió forintért elcserélte az 50-es villamos végállomása alatti földrészletért, hogy a végállomás környezetét az önkormányzat megújítsa. Az ingatlan aztán rekord gyorsasággal kétszer cserélt gazdát, így került a vállalkozóhoz. Az 50-es villamos végállomása ugyanúgy néz ki azóta is.
 
undefined
 

Polgármesteri Program


Csapatom

Írjon nekünk!

=