Dódity Gabriella

Fővárosi képviselő

2023.05.25.

A kispesti baloldal leszavazta, hogy az óvodai dolgozók bérkiegészítést kapjanak

Hiába zárta több milliárd forintos pluszbevétellel a tavalyi évet Kispest, a helyiek ebből semmit se éreznek.

Összesen 3,2 milliárd forintos pluszbevétellel zárta a tavalyi évet Kispest, ám úgy néz ki, a helyiek ebből mégsem látnak semmit. Dódity Gabriella fideszes képviselő szerint hiába javasolta a kispesti Fidesz–KDNP frakció nemrég, hogy valamennyi óvodai, bölcsődei és közművelődési dolgozó kapjon egyszeri, bruttó 300 ezer forintos bérkiegészítést, a kérésük süket fülekre talált.

A legutóbbi képviselő-testületi ülésen az összes baloldali képviselő leszavazta a kormánypárt előterjesztését, mondván, erről először is hatástanulmányt kell készíteni. Az ügy már csak azért is érdekes, mert  a kerületnektöbb bevétele és kevesebb kiadása volt, mint tavaly. Bár az önkormányzat jelentős összeggel rendelkezik, ehhez képest a 3,2 forintos milliárdos plusz mégsem elég ahhoz, hogy abból az óvodai dolgozóknak jusson... 

További érdekesség, hogy az út- és járdafelújításokra, de parkolókialakításokra sincs pénz. Pedig a parkolás már régóta visszatérő problémát okoz a kispestiek körében. A kerület baloldali vezetése a biztonságos Kispest programra szánt összeget sem költötte el tavaly, pedig az utóbbi keretében például új kamerákat is lehetett volna telepíteni. 

A tavalyi év mérlegéből kiderült, hogy egy 3,2 milliárd forintos megtakarítása van a kerületnek, ezért azt szerettük volna, hogy a kerületi  bölcsődei és közművelésben dolgozók kapjanak egy egyszeri bérkiegészítést

– mondta lapunknak Dódity Gabriella. 

A politikus szerint kerületi összehasonlítás alapján Kispesten a legalacsonyabb a dolgozók javadalmazása, más kerületekben ugyanis jóval többet keresnek a dolgozók. Mint mondja, miközben a baloldal folyamatosan azt hangoztatja, hogy a kormány kivérezteti a kerületeket, ennek ellenére furcsa, hogy Kispest mégis rekordbevételre tett szert tavaly.

Az általános tartalék terhére ezt a pénzt nyugodtan odaadhattuk volna a dolgozóknak. Azt is furcsának tartom, hogy miközben a baloldal minden egyes tüntetésen kint van, addig kerületi szinten egy kicsit se tesz a dolgozókért

– hívta fel a figyelmet.

A politikus szerint nagyon sokszor azt tapasztalják, hogy a kormánypárt javaslatát ugyan leszavazzák, aztán egy-két hónap múlva saját javaslatként terjesztik be a képviselő-testület elé ismét. 

Dodity Gabriella úgy véli, hogy nagyjából kétszáz főről van szó, tehát a pénz bőven fedezte volna a bérkiegészítést. A képviselő szerint Kispest egy 500 milliós rezsikompenzációt is kapott korábban a kormánytól, tehát szó sincs arról, hogy a kerület „ki van véreztetve”. A politikus szerint a baloldal alapesetben támogatná az előterjesztést, ám erről maguk szeretnének készíteni majd egy hatástanulmányt.

Érdekesség, hogy az elmaradt bérkiegészítések ellenére van olyan terület, amire bőven jut pénz, ilyen az önkormányzati kommunikáció, amelyben csak a baloldali képviselők az érintettek.

undefined

forrás: metropol

Polgármesteri Program


Csapatom

Írjon nekünk!

=