Dódity Gabriella

Polgármesterjelölt

2023.05.20.

Pénz van, az óvodai-bölcsődei dolgozóknak bérkiegészítés nincs

Bár a kerület pénzügyi helyzete nagyon jó, 3,2 milliárd forint pénzmaradvánnyal, tartalékkal rendelkezik az önkormányzat, mégis leszavazta a baloldal, hogy egyszeri, bruttó 300ezer forintos bérkiegészítést kapjanak az óvónők, bölcsődei nevelők és a közművelődési dolgozók. A tartalék el nem végzett munkákat is jelent: a tavalyi évben alig pár tízmilliót költött költött az önkormányzat utak-és járdák felújítására, miközben azok sok helyütt járhatatlanok.

Többek között a tavalyi év pénzügyi elszámolásáról, a zárszámadásról, illetve az idei év költésgvetéséről is tárgyaltak a kispesti képviselők. Mint kiderült, több bevétele és kevesebb kiadása volt a tavalyi évben a kerületnek. Így az önkormányzat jelentős összeget görget maga előtt, a 3,2 forintos milliárdos pénzmaradvány azonban Ékes Gábor (Fidesz-KDNP) képviselő szerint el nem végzett feladatokat jelent leginkább. Ahogy Song Simon frakciótársával együtt rámutatott, nemcsak az út-és járdafelújításokra, parkolókialakításokra, hanem a biztonságos Kispest programra szánt összeget sem költötte el az önkormányzat tavaly a tavalyi évben; utóbbi keretében például új kamerákat is lehetet volna telepíteni. Ezzel szemben van olyan tétel, amelyre az előirányzottnál is nagyobb összeget fordítottak: ez az önkormányzati kommunikáció, amelyben csak a baloldali képviselők szerepelnek. A jelentős anyagi tartalék terhére a frakció nevében Song Simon módosítást nyújtott be, és azt kérte, hogy egyszeri, bruttó 300 ezer forintos bérkiegészítést kapjanak az óvodai és bölcsődei, valamint a közművelődésben dolgozók. Ezt leszavazta a baloldali többségű képviselő-testület. 

undefined

Az önkormányzati intézmények belső ellenőrzésének tárgyalásakor Fekete Márk (Fidesz-KDNP) az előterjesztés azon ellentmondására hívta fel a figyelmet, hogy a Gazdasági Ellátó Szervezetben komoly, anyagi veszteséggel járó bűncselekmény történt a tavalyi évben, sőt, az anyag utalást tesz arra is, hogy teljesítési igazolás nélkül történtek kifizetések. Ennek ellenére a szervezet vezetője úgy nyilatkozott, biztosított a szabályszerű pénzügyi elszámolás, ellenjegyzés. Szerinte ennél komolyabban kellene kezelni az önkormányzati vagyont. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a vagyonkezelői terület szétszabdalt, több felelőse van. A városvezetés többször módosította az ezzel kapcsolatos elképzelését, ezekről nem történt egyeztetés a képviselőkkel, és a Fidesz-KDNP frakció javaslatát is lesöpörték az asztalról.

A baloldal részben papírból felolvasott monológot adott elő arról, hogy Európában nálunk kell fizetni a legtöbbet az intézményeknek az energiaárért, Lazányi Ferenc (Fidesz-KDNP) mindezt az Eurostat adataival cáfolta, ezzel együtt arra is rámutatott, a lakossági ár a legkedvezőbb a térségben, a rezsicsökkentéssel ez havi átlagosan 180 ezer forintot jelent minden családnak. A DK képviselője, Domokos Gábor felszólalásában ezt a lakossági támogatást bagatellizálta, szerinte erre nincs szükség.

Hosszabb vita alakult ki a kispesti parkolási gondok kapcsán, ennek során Ferenczi István elmondta, családonként bőven elég egy autó. Az ex-LMP-s képviselő azt nem fejtette ki, hogy az a család, ahol esetleg több gépjárműre van szükség, mi tévő legyen. Vidra Zoltán (Fidesz-KDNP) képviselő pedig a Kúttói erdő áldatlan állapotára hívta fel a figyelmet, és kérte a városvezetést, gondoskodjanak megfelelően a néhány évvel ezelőtt átadott, most romokban heverő pihenőrész gondozásáról, karbantartásáról is.

forrás: kispest.info

Polgármesteri Program


Csapatom

Írjon nekünk!

=