Dódity Gabriella

Polgármesterjelölt

2023.04.20.

A mai kispesti képviselő-testületi ülésről röviden..

- a Kispest Tv-re szánt keret idén ismét emelkedett, száz milliós a nagyságrend, most pedig ezen felül két kollégát is az önkormányzat fizet majd. Song Simon elmondta, ezzel nem értünk egyet, ugyanúgy, ahogy magával a tévé működtetésével sem. 
 
- az Árpád utca 10. parkrészt eladta az önkormányzat, a környező lakóházakban az terjed, társasház fog épülni a területen. Frakciónk kérte, hogy az érintett lakók véleményét vegyék majd figyelembe, tájékoztassák őket időben, és ne forduljon elő másodszor is az, ami a Zrínyi utcàban történt, hogy már csak akkor szembesültek a tényekkel, amikor kifutottak minden határidőből.
 
- az esélyegyenlőségi programból kiderült, Kispesten van sportcsarnok. Ékes Gábor megkérdezte, hol, mert mi még nem láttuk, és kérte, legyen egy helyszínbejárás, hogy valamennyi képviselő megismerhesse azt. Song Simon megkérdezte volna Paróczai Anikót, hogy korábbi esélyegyenlőségi tanácsnokként mit tett a kispesti nőkért, mert azt tudjuk, hogy az átláthatóságért semmit, de a Momentumos képviselő nem volt jelen az ülésen.
 
- Kispest útjai rettenetesen kátyúsak, Fekete Márk erre tett utalást, egyben kérte, hogy az útfelújítások kapcsán készítsenek egy ütemtervet, és azt tegyék közzé, hogy láthassuk, mikor melyik út felújítására kerül sor.
 
- A kispesti rendőrség és katasztrófavédelem éves beszámolóját is elfogadták a képviselők. Vidra Zoltán kérte, hogy a Felső-kispesti Kúttói-erdőben lévő parkra szenteljenek figyelmet rendőrök.
 
- Vittünk Colát, de Lackner Csaba sajnos ma nem volt jelen.
 
undefined
 
További képek és forrás: facebook.com/doditygabriella

Polgármesteri Program


Csapatom

Írjon nekünk!

=