Dódity Gabriella

Fővárosi képviselő

2023.03.26.

Semmibe vezető kerékpársáv ellen tiltakoznak Kispesten

Senki nem kérdezte meg a kispesti lakókat, hogy az amúgy is keskeny Hunyadi utcába szeretnének-e kerékpársávot. A főváros és a kispesti önkormányzat a lakók tiltakozása ellenére sem hajlandó megváltoztatni a nyomvonalat, ezzel legalább száz család életét nehezítik meg, akik csak a környező utcákban, több háztömbnyire tudnak majd parkolni.

A főváros és a kispesti önkormányzat közös uniós projektjeként épül kerékpársáv többek között a XIX. kerületi Hunyadi utcában az Ady Endre út és a Nagykőrösi út között. A terveket a helyi önkormányzat készítette, a lakók véleményének a meghallgatása nélkül. A keskeny és forgalmas utcában buszok is járnak. Az utca egyik oldalán már korábban felszámolták a parkolási lehetőséget, most ugyanez várható a túloldalon.

–  Irreális, hogy kétoldali kerékpársávot alakítsanak ki a szűk Hunyadi utcában – mondta lapunknak Dódity Gabriella, a kispesti Fidesz elnöke, fővárosi képviselő. – Évek óta húzódik ez a fejlesztés, és évek óta kérjük, vizsgálják felül a terveket. A Hunyadi utcában körülbelül 150 háztartás él, nagy részük az utcán parkol, mert nincs autóbeállási lehetősége. Ha ezt elveszik tőlük, akkor kerülőre, a szomszédos vagy keresztutcákba kényszerülnek. Ráadásul a kerékpársáv a „semmibe vezet”, hiszen Pesterzsébeten nem folytatódik. Ha el is készül, a biciklisek – ahogy eddig is – a kevésbé forgalmas, szomszédos kertvárosi utcát fogják használni, így felesleges is a Hunyadi utcai kerékpársáv – magyarázta Dódity Gabriella. 

A lakók panaszait többször is tolmácsolta a fideszes képviselő a kerület baloldali vezetésének, de Gajda Péter, Kispest polgármestere válaszra sem méltatta, amikor pedig a Fővárosi Közgyűlésben interpellálta ez ügyben Karácsony Gergelyt, a fővárostól az a válasz érkezett: a terveket a minisztérium is jóváhagyta, és nem módosítják a nyomvonalat, mert nem akarják elveszíteni az uniós forrást.

A Hunyadi utcában kialakítandó kerékpársáv az Üllői útival együtt 800 millió forintba kerül, nyolcmillió forintért szemléletformálási kommunikációs kampányt is indítanak majd. Lapunk kereste az ügyben a kispesti önkormányzatot, de nem kaptunk választ. 

undefined

forrás: Magyar Nemzet

Polgármesteri Program


Csapatom

Írjon nekünk!

=