Dódity Gabriella

Polgármesterjelölt

2023.01.27.

Duplájára emeli a kormány a munkába járás kedvezményes költségtérítését

Duplájára emeli a kormány a munkába járás kedvezményes költségtérítését, ez több százezer munkavállalónak komoly anyagi támogatás, és megkönnyíti a munkába járást - mondta Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének (MOSZ) elnöke az M1 aktuális csatornán.

Hozzátette: hetekkel korábban a szakszervezetek kezdeményezték a változtatást, így a döntést örömmel fogadták.

A segítség mértékéről elmondta: míg eddig kilométerenként maximum 15 forintos adómentes költségtérítést tettek lehetővé a munkáltatók számára a jogszabályok, ez a gazdaságfejlesztési miniszter javaslatára duplájára, 30 forintra fog nőni. Ez dolgozónként több tízezer forintot jelent.

A kormány döntéséből az is következik, hogy a minimális költségtérítés szintje is a duplájára emelkedik, a jelenlegi 9 forintról 18 forintra kilométerenként. Az elnök a családok, és a munkahelyek védelme érdekében jelentős eredménynek nevezte az új intézkedés bevezetését.

undefined

forrás:kispest.info

Polgármesteri Program


Csapatom

Írjon nekünk!

=