Dódity Gabriella

Polgármesterjelölt

2022.12.15.

Vállalhatatlan a főváros jövő évi költségvetése a Fidesz-KDNP szerint

„Ezzel csődbe lehet kormányozni Budapestet” – fogalmazott közösségi oldalán Dódity Gabriella a Fővárosi Közgyűlés legutóbbi ülését követően. A kormánypárti fővárosi képviselő összefoglalójában hangsúlyozta: a költségvetést Karácsony Gergely saját elmondása szerint sem szavazta meg jó szívvel.

A Fővárosi Közgyűlés 17 igen szavazattal, 11 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett fogadta el a fővárosi önkormányzat 2023-mas költségvetését december 14-i ülésén. „A DK bejelentette, nem támogatja a főváros költségvetését, azt csak kifejezetten Karácsony Gergely kérésére szavazza meg. Karácsony Gergely saját elmondása szerint maga sem szavazta meg jó szívvel azt” – idézte fel Dódity Gabriella a Facebook-oldalán. A kormánypárti fővárosi képviselő hangsúlyozta, a Fidesz-KDNP frakció szerint a főváros költségvetése vállalhatatlan, s ezzel csak csődbe lehet kormányozni Budapestet.

A politikus összefoglalójában felidézte: a főváros vezetése megemelte a temetkezési díjakat. Ennek értelmében január 1-jével egységesen körülbelül 17 százalékkal emelkednek a temetői hatósági díjak. Egy átlagos hamvasztásos temetés költsége összességében 4,7 százalékkal, az átlagos koporsós temetés ára pedig 7,83 százalékkal emelkedik. 

Dódity Gabriella arról is írt, hogy interpellációjában arra kérte Karácsony Gergelyt, ne űzze ki az Illatos úti gyepmesteri telepről az állatokat. „Semmi foganatja nem volt. Már csak abban reménykedhetünk, a kerületi önkormányzatok nem fognak állatot túlaltatni…Ennyit Karácsony állatbarát Budapestjéről…” – summázta.

undefined 

OLVASTA MÁR?

Karácsony Gergely állatbarát Budapestet ígért, most pedig kipaterolná a 16. naptól az állatokat a gyepmesteri telepről

forrás:kispest.info

Polgármesteri Program


Csapatom

Írjon nekünk!

=