Dódity Gabriella

Fővárosi képviselő

2022.09.19.

Képesség, következetesség, hitelesség

Ha valaki városvezetésre adja a fejét, nem árt, ha a fenti három képesség birtokában van; sok minden mást is fel lehetne sorolni, de ezek híján könnyen a káosz közepén találhatja magát. A baj az, nemcsak ő, hanem a városban élők is.

Több mint egy évtizeddel ezelőtt tagja voltam annak a csapatnak, amely megalkotta Tarlós István főpolgármesteri programjának városüzemeltetési részét. A későbbi főpolgármester-helyettes, dr. György István vezette szakértői csapat, amelyből többen később fővárosi cégvezetők lettek, egy éven át készült, hogyan tudnák jól működtetni Budapestet. Így amikor Tarlós Istvánnak bizalmat szavaztak a fővárosiak, már az első közgyűlésen elindulhatott az érdemi munka, amely nem túlzás, Budapest fejlődésének legdinamikusabb és leglátványosabb időszaka volt. A jelenlegi városvezetés is még mindig szinte azokból az időkből eredő eredményekből táplálkozik. 

A baloldalnak ez a felkészülés kimaradt, vagy ha volt is, gyanítom, töredék időben, és az sem szakmai felkészülésről, sokkal inkább a pártok közötti hatalmi osztozkodásról, pozíciók és területek leosztásáról szólt. A pártügyek fontosabbá váltak, mint Budapest ügye, ezt láthattuk akkor is, amikor nemrég azért maradt el a közgyűlés ülése, mert a pártok nem tudtak megállapodni a főpolgármester-helyettes választása körül. Plusz arra sem gondoltak, nem elég „odatenni” valakit pártalapon, hiszen a várost, az önkormányzatot működtetni kell, némi képesség, készség sem árt azoknak, akik azután öt évig irányítanak. Látszik is mindez Budapesten. Kosz, káosz, dugó, értelmetlen intézkedések tömkelege, mindez hangzatos közösségi média üzenetekbe burkolva. Néha arcpirító módon. Hiszen az sem számít, ha nem teljesül, vagy nem úgy teljesül, ahogy ígérték. 

Volt szó például arról, fát ültetnek minden újszülött után, de egyelőre Tarlós István-féle 10ezer fát Budapestre programban kikerült növények is kihaltak az Ady Endre úton például. Volt szó arról is, hogy bérlakásépítési program indul, és lakásügyi ombudsmant neveznek ki; sőt, állatvédelmi ombudsmanról is szó volt, be is jelentették cuki kutyával egy sajtótájékoztatón, de az erre kinevezett Szabó Rebeka rövid regnálása alatt érdemit nem alkotott, áprilisban pedig inkább az országgyűlési képviselőséget választotta, így a következetességet nélkülözve, üres ígéret maradt ez is. Mint ahogyan a budapesti nyugdíjasoknak névre szóló, aláírt levélben megígért, fűtési szezononként járó húszezer forintos rezsitámogatás is. 

A legutóbbi közgyűlésen, amikor a baloldal rezsitámogatási javaslatát tárgyaltuk, elmondtam, hogy nagyon szép, hogy segíteni szeretnének a nehezebb helyzetbe kerülőkön, de egyelőre Karácsony Gergely tartozik minden budapesti nyugdíjasnak hatvanezer forinttal, hiszen fűtési szezononként ennyi pénzt ígért nekik. Egy rádióműsorban pedig azt is hozzátette, hogy ezt minden évben, nemcsak a választási évben oda fogják adni. Ha pedig aláírásával ellátott, névre szóló levélben megígér valamit, azt nem csak a hitelessége és következetessége szempontjából illik teljesíteni…

Most, hogy ezeket a sorokat írom, jönnek az eredmények, Újbudán és a balos fellegvár Zuglóban is nyert a jobboldali önkormányzati képviselőjelölt az időközi választáson. Korábban ugyanígy a Fidesz-KDNP sikerét hozta az időközi választás többek között Józsefvárosban, Óbudán, az I. és az V. kerületben is. Bízom benne, ez már nemcsak az országos politikának, hanem Karácsony Gergelynek és a 2019-ben több kerületi önkormányzatot is elnyerő, azóta több kétes helyi ügybe keveredő baloldalnak szóló üzenet: köszönik, de nem kérnek belőlük a budapestiek.

undefined

Polgármesteri Program


Csapatom

Írjon nekünk!

=