Dódity Gabriella

Polgármesterjelölt

2022.03.28.

Jól ismert (kud)arcok

Megszorításokról és elvonásokról fantáziálnak a hatalom újbóli megszerzésére vágyó baloldali politikusok, köztük az MSZP-s Hiller István és a DK-ssá vedlett Arató Gergely, Kispest baloldali országgyűlési képviselőjelöltjei is. A két „régi motoros” a Gyurcsány-Bajnai-kormány tagjaként számos, az emberek mindennapjait megkeserítő döntést szavazott meg, s mivel mindketten hithű katonái a visszatérni kész, megszorításpárti ex-kormányfőnek, mondanunk sem kell, sok jóra nem számíthatnánk tőlük, ha hatalmat kapnának április 3-án.

– Gyurcsány Ferenc mögött kiáll az MSZP. Miniszterelnök úr, ezt tudd – ezekkel a szavakkal reagált Hiller István a bukott ex-miniszterelnök őszödi hazugságbeszédére 2006-ban, szemernyi megbánást sem tanúsítva amiatt, hogy kormányuk „reggel, éjjel meg este” is hazudott az embereknek, miközben nem csináltak semmit négy évig. Túlzás lenne azt állítani, hogy általános megdöbbenést váltott volna ki Hiller nyilatkozata, hiszen a politikus akkoriban a párt elnökeként, később pedig a Gyurcsány-kormány oktatási és kulturális minisztereként is lelkiismeretfurdalás nélkül asszisztált a baloldal számos, a magyar emberek életét megkeserítő döntésének meghozásához.

Bezárások és elvonások

Minisztersége alatt országszerte közel 500 iskola kapujára került lakat, és az óvodákkal együtt összesen csaknem háromezerre tehető az olyan köznevelési intézmények száma, amelyeket 2010 előtt, a szocialista kormányzás időszakában bezártak, összevontak vagy beolvasztottak. Hiller István idején 14 ezer pedagógust bocsátottak el, s akkoriban szó sem volt tanári életpályamodellről, sem teljesítményalapú szakmai értékelésről, és az ingyenes tankönyvekről, szakképzési ösztöndíjakról vagy ingyenes nyelvvizsgáról is csak álmodozni lehetett. A fizetőssé tett felsőoktatás ezzel szemben valósággá vált, nem beszélve arról, hogy megvonták a pedagógusok 13. havi fizetését, csakúgy, mint a diákoktól az utazási kedvezményt.

Új párt, régi elvek

Az egykor MSZP-s színekben politizáló, jelenleg DK-s Arató Gergely is tevékeny részt vállalt a csúfosan megbukott Gyurcsány-Bajnai-kormányban, hiszen 2004 és 2006 között az Oktatási Minisztérium politikai államtitkára, 2006-tól 2010-ig pedig az Oktatási és Kulturális Minisztérium államtitkára volt. Emlékezetes, ez idő alatt ő maga is számos olyan döntést szavazott meg, amelyek magyarok millióit érték övön aluli ütésként. Nem kímélte az időseket sem: megszavazta ugyanis a 13. havi nyugdíj elvételét és a nyugdíjkorhatár emelését, ahogy az egészségügy fizetőssé tételét is, miközben az orvosok és ápolók 13. havi bérének elvételére is igennel voksolt. Mindezek mellett megszavazta a gyermekgondozást segítő ellátás (GYES) 2 évre csökkentését és az ingatlanadót a 30 millió forintnál nagyobb értékű lakásokra, illetve igennel szavazott a tandíj bevezetésére és az öt százalékpontos áfaemelésre is. 

Meglepetéssel nem készültek

Hiller és Arató ellenzéki politikusként is előszeretettel próbálták gáncsolni az Orbán-kormány magyar emberek életét segítő és védő intézkedéseit, legyen szó koronavírus-világjárvány elleni védekezésről szóló törvényről, a családi adókedvezmény és az otthonteremtési program bevezetéséről, az SZJA-visszatérítésről vagy éppen a sertéshús áfájának csökkentéséről – a teljesség igénye nélkül sorolva. Ők ketten – a kudarcos múlt emberei – többek között a kispestiek kegyeibe férkőzve igyekeznek ismét parlamentbe kerülni április 3-át követően. Ami biztos: közreműködésükkel ugyanaz a baloldal próbálkozik, amely kormányzása idején romokba döntötte a gazdaságot és magyarok millióinak életét keserítette meg.

undefined

forrás:kispest.info

Polgármesteri Program


Csapatom

Írjon nekünk!

=