Dódity Gabriella

Polgármesterjelölt

2022.03.17.

Összefonódások - Hiller miért hallgat?

Több mint két év telt el a kispesti korrupciógyanús hangfelvételek napvilágra kerülése óta. Mi, kispestiek azóta várjuk, hogy ezeknek a mondatoknak következménye legyen. Egyelőre mindhiába. A Nemzeti Nyomozó Iroda a kiszivárgott felvételek kapcsán vesztegetés elfogadása és más bűncselekmények, valamint költségvetést károsító bűncselekmények gyanúja mellett kábítószer birtoklása miatt is nyomoz. Ugyanakkor politikai következménye nem lett az ügynek. Sőt. Dódity Gabriella frakcióvezető írását olvashatják.

A hangfelvételeken Mr. 40 Százaléknak emlegetett korábbi vagyonkezelő igazgatónak, ex-MSZP-s önkormányzati képviselőnek először megemelte a fizetését a baloldal, majd a vagyonkezelőnél nagyobb önkormányzati intézménybe telepítették őt a feladataival együtt. Kvázi nem Mr. 40 Százalék szűnt meg, hanem a vagyonkezelő. Sőt, azóta is viszi tovább ugyanazokat a feladatokat, csak egy másik intézmény élén. Ügyes.

Bár Kránitzot az azóta politikai halottá nyilvánított Burány Sándor embereként tartottuk számon, ha áttekintünk a szomszédos Pesterzsébetre, érdekes szálakra bukkanunk. Találunk ott is egy Kránitzot, az idősebbiket. Idősebb Kránitz szintén ex-MSZP-s önkormányzati képviselő, a helyi nyugdíjas szakszervezet elnöke, és nem fogják kitalálni, hogy még mi: Hiller István nagy támogatója. Innentől kezdve még érdekesebb Hiller István hallgatása. Mert mint Kispest országgyűlési képviselőjétől elvárhatnánk, hogy szót emeljen az immár két éve kirobbant botrány kapcsán, és számonkérje kispesti csapatát, mert akárhonnan nézzük, a kispesti baloldalon ő az egyik megmondóember. Ő azonban hallgat, talán ezen összefonódások okán már érthetjük, miért. És ez még mindig nem minden.

Tovább bogozva a szálakat, újabb kapcsolatokra leltünk. A korrupciógyanús hangfelvételeken sokszor emlegetett, önkormányzati megbízásokkal kitömött vállalkozóhoz, S. Lászlóhoz is elérnek a szálak. A vállalkozó a jelenleg is MSZP-s képviselő Somogyi Lászlónénak a volt férje. De felleltünk egy másik rokoni szálat is, aki nem más, mint idősebb Somogyi Lászlóné korábbi MSZP-s képviselő. Ő nem más, mint a vállalkozó édesanyja, a baloldali önkormányzat korábbi idősügyi referense. És kapaszkodjanak meg: szintén Hiller István nagy támogatója, amelyről szórólap is árulkodik korábbról.

És akkor be is zárult a kör, és talán már a kedves olvasóban is felmerül a kérdés, vajon a baloldalon miért nem áll neki senki felgöngyölíteni mindazt, amiről a Lackner Csabára megtévesztésig hasonlító személy beszélt a kiszivárgott hangfelvételeken. És azon sem csodálkozunk már, miért tesz Hiller István úgy, mintha ez a botrány nem is létezett volna. Mindeközben pedig Hiller István a két éve Budapest élén bukdácsoló Karácsonnyal erősít, és ismét a pesterzsébetiek, kispestiek és wekerleiek szavazataiért kampányol, ahelyett, hogy dolgozna végre valamit. Hiszen például a vele fotózkodó főpolgármester ciklusának fele már eltelt, a két év alatt pedig semmiféle, az itt élők mindennapjait szolgáló eredményt nem láttunk tőlük.

De hamar végeznénk az elmúlt években értünk végzett munkájának összegzésével is, egy nullát ugyanis nagyon gyorsan le lehet rajzolni. És sajnos nemcsak Karácsony semmittevésére, hanem a Gyurcsány-korszak negatív hatásaira, az adóemelésekre, az egekbe szökő rezsiárakra, a családtámogatási rendszer fokozatos leépítésére, a devizahitel csapdára, a gyes két évre csökkentésére és a 13. havi nyugdíj eltörlésére, az óvoda-és iskolabezárásokra, a pedagógusok elbocsátására is jól emlékszünk. Aki pedig azt gondolja, mindehhez Hiller Istvánnak semmi köze, nagyot téved. Hiller Gyurcsány minisztereként és az MSZP elnökeként nyakig benne volt mindebben. Remélem, erre is emlékszik majd mindenki akkor, amikor kell...

undefined

forrás:kispest.info

Polgármesteri Program


Csapatom

Írjon nekünk!

=