Dódity Gabriella

Polgármesterjelölt

2022.02.04.

Petőfi Sándor leszármazottját köszöntötte Földesi Gyula

A magyar költészet egyik legkiemelkedőbb alakjának egyenesági leszármazottját, a Kispesten élő Lendvai Jánost 74. születésnapja alkalmából köszöntötte a Fidesz választókerületi elnöke.

Földesi Gyula közösségi oldalán tett közzé bejegyzést arról, hogy meglátogatta a születésnapját a napokban ünneplő, kispesti Lendvai Jánost, aki egyébiránt Petőfi Sándor egyenesági leszármazottja. Mint írta, a 74 éves férfi köszöntése után beszélgettek helyi ügyekről, Kispest megoldandó problémáiról, az itt élő nyugdíjasokat foglalkoztató kérdésekről.

Szóba került az is, hogy a kormány megbecsüli idős honfitársainkat, ennek kapcsán pedig Lendvai János elmondta: nagy segítséget jelent számára a visszakapott 13. havi nyugdíj, ahogy a tavaly kifizetett, rekordmagas összegű nyugdíjprémium is.

undefined

„Fontosnak tartom, hogy a választókkal személyes kapcsolatot építsünk, első kézből ismerjük meg a véleményüket, igényeiket, hiszen csak akkor tudunk segíteni az emberek problémáin, akkor tudjuk igazán képviselni az érdekeiket, ha nap, mint nap köztük mozgunk, rendszeresen beszélgetünk, és közösen gondolkodunk kerületünk jövőjéről” – fogalmazott posztjában a Fidesz választókerületi elnöke. Hozzátette: Jánossal sok más mellett egyetértettek abban is, hogy a kerületnek újra a fejlődés útjára kell lépnie. Ezt a fejlődést pedig szerinte is a kormánypártok tudják garantálni.

forrás:kispest.info

Polgármesteri Program


Csapatom

Írjon nekünk!

=