Dódity Gabriella

Fővárosi képviselő

2022.01.24.

Már él a 25 év alatti fiatalok adómentessége

Fontos hír a pesterzsébeti, kispesti, wekerlei fiatalok számára is! Idén a 25 év alattiak a személyi jövedelemadó megfizetése mellett az adminisztráció alól is mentesülnek: az adókedvezmény érvényesítését nem kell külön kérniük.

Összesen 140 milliárd forint marad a munkavállaló fiatalok zsebében a 25 év alattiakat érintő szja mentesség révén – hívta fel a lapunk figyelmét Földesi Gyula, a Fidesz választókerületi elnöke. 

Mint mondta, a januártól érvényes intézkedés összesen félmillió főt érint, köztük számos pesterzsébeti, kispesti, wekerlei fiatalt, akik a jövedelemadó megfizetése mellett az adminisztráció alól is mentesülnek. Az adókedvezmény érvényesítését ugyanis nem kell külön kérniük, a jogosultságot automatikusan figyelembe veszik a munkáltatók

Földesi Gyula rámutatott arra is, hogy míg a polgári kormány folyamatosan bővíti a fiatalok lehetőségeit, a baloldal csak megszorításokat, elvonásokat, adóemeléseket és eladósodást hozott a családoknak és az országnak is.

 – Fiatalok ezrei vándoroltak külföldre, Gyurcsány pedig erre ráerősített, azzal, hogy kijelentette: "el lehet innen menni!" – idézte fel Földesi, megjegyezve: az ország és a gazdaság helyreállítását követően a kormány a családok támogatása mellett a fiataloknak is segítő kezet szeretne nyújtani. Ezt biztosítja az szja mentesség.

forrás:kispest.info

Polgármesteri Program


Csapatom

Írjon nekünk!

=