Dódity Gabriella

Polgármesterjelölt

2022.01.21.

Vitába keveredtem a helyi LMP-s képviselővel...

Azt állítja, sarat dobálok, amikor azt mondom, úgy költözött be a kedvese és annak civil szervezete a Wekerlei Kispiac fővárosi támogatással újjáépített épületének közösségi helyiségébe, hogy arra még csak szerződésük sem volt az önkormányzattal.
 
undefined
 
Hát akkor íme, egy fotó 2019. július 21-ei bejegyzésükből, amelyen bemutatják, hol tart most a közösségi helyiségük kialakítása.
Egy másik fotó 2019. július 31-éről, amelyen látszik, a szervezetüknek már az önkormányzati helyiség a levelezési címe.
Íme egy másik fotó, 2019. augusztus 2-án mosdót keresgélnek a helyiséghez.
És íme egy még újabb fotó 2019. augusztus 25-ei bejegyzésükről, ahol a nyitásra készülődnek, és bemutatják, hol tartanak.
És íme a helyiség bérleti szerződésének előterjesztése, amely csak mindezek, illetve a jegyzőnek ennek kapcsán írt leveleim után, 2020. február 19-én került a képviselő-testület elé. A szerződést egyébként hónapokkal később írták csak alá.
 
Ennyi.
 
Mindezt azért tartottam fontosnak elmondani, mert nem a levegőbe beszélek, és nem dobálok sarat. Ezek itt igazolható tények, nem sárdobálás. Üdvözöllek, Ferenczi István
 
További képek és forrás: facebook.com/doditygabriella

Polgármesteri Program


Csapatom

Írjon nekünk!

=