Dódity Gabriella

Frakcióvezető

2022.01.06.

Visszakapják a 13. havi nyugdíjat az idősek

A nyugdíjasok számíthatnak a kormányra: idén visszakapják a 13. havi nyugdíjat, amelyet a baloldali kormányok elvettek tőlük. A nyugdíj összege is emelkedik, s ne feledkezzünk meg arról sem, hogy tavaly év végén rekordmagas összegű nyugdíjprémiumot kaptak. Ezekről a témákról is szó esett a Wekerlei Polgári Egyesület újévi koccintásán, amelyre Földesi Gyula és Dódity Gabriella is meghívást kapott.

Újévi koccintásra gyűltek össze a Wekerlei Polgári Egyesület tagjai a wekerlei Közösségi házban, ahová meghívást kapott Földesi Gyula választókerületi elnök és Dódity Gabriella, a kispesti Fidesz-KDNP frakcióvezetője is.

undefined

Földesi Gyula köszöntőjében arról beszélt, az idei esztendő is adócsökkentésekkel és béremelésekkel indul, s ahogy eddig, úgy 2022-ben is számíthatnak a nyugdíjasok a kormányra. 

Emlékeztetett rá, hogy tavaly év végén minden idők legmagasabb összegű nyugdíjprémiumát folyósították a mintegy 2,5 millió nyugdíjas és nyugdíjszerű ellátásban részesülő honfitársunknak: a megemelt összegű ellátással együtt átlagosan több mint 100 ezer forint pluszpénzt kaptak.  Azt is hangsúlyozta, hogy a kormány visszaadta a nyugdíjasoknak a 13. havi nyugdíjat is, amelyet a baloldali kormányok elvettek tőlük. Az idei év ráadásul 5 százalékos nyugdíjemeléssel indul, ezért az extra havi juttatás, melyet februárban folyósítanak is megemelt összegű lesz.

undefined

A Fidesz választókerületi elnöke felidézte, a baloldali miniszterelnök-jelölt, Márki-Zay Péter szerint veszélyes a 13. havi nyugdíj visszaadása. „Kispest megérdemelné, hogy végre olyan országgyűlési képviselői legyenek, akik megbecsülik idős társainkat” – tette hozzá Földesi Gyula.

forrás:kispest.info

Polgármesteri Program


Csapatom

Írjon nekünk!

=