Dódity Gabriella

Fővárosi képviselő

2021.12.28.

Kutyatápot adományoztak a kispesti fideszes képviselők a ladánybenei menhely négylábúinak

Karácsony apropóján látogatott el a ladánybenei Rénó Kutyaotthonba Földesi Gyula választókerületi elnök és Dódity Gabriella, a kispesti a Fidesz-KDNP frakcióvezetője, nagy mennyiségű kutyatápot adományozva az ott élő mintegy száz, többségükben idős, nagytestű eb számára.

A több mint 100 kilogrammnyi tápadomány átadását követően Földesi Gyulalapunkat emlékeztette arra, hogy a kormány kiemelten kezeli az állatvédelmet, amit az ide vonatkozó törvények szigorítása is bizonyít.Jövő év január 1-től kezdődően súlyosabban büntetik az állatok megmérgezését, szigorúbban lépnek fel a szaporítók ellen, és az állatviadalokon való részvétel is bűncselekménynek számít – a teljesség igénye nélkül sorolva. Kitért arra is, hogy a kormányzat számos állatvédelmi szervezet munkáját támogatta egyenként 2 millió forinttal, karácsony közeledtével pedig tápadományokkal nyújtottak segédkezet számukra.

undefined

„Külön öröm, hogy támogathattuk a ladánybenei Rénó Kutyaotthont is, amelynek lehetőségei jóval szűkösebbek, mint a nagyobb, ismertebb menhelyeké, munkatársai azonban ugyanúgy szívvel-lélekkel gondjukat viselik az itt élő állatoknak” – nyilatkozta a Fidesz választókerületi elnöke. Hozzátette: a tápadománygyűjtés ügyét a kispesti Picúr Állateledel és Felszerelés is támogatta, amiért hála és köszönet illeti őket.

undefined

A ladánybenei kutyaotthon néhány évvel ezelőtt került a kispesti Fidesz látóterébe: akkor, amikor úgy tűnt, hogy a használatba kapott telephelyükről ki akarják tenni őket, a párt azonban gyors segítséget nyújtott nekik. A kispesti fideszes képviselők adománygyűjtést szerveztek, ami nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a kutyaotthon megvásárolhassa a szóban forgó telket.

undefined

forrás:kispest.info

Polgármesteri Program


Csapatom

Írjon nekünk!

=