Dódity Gabriella

Polgármesterjelölt

2021.11.04.

Elhatalmasodóban a kispesti kátyúhelyzet

Annak ellenére, hogy az irgalmatlan mennyiségű kátyú miatt egyre több helyen balesetveszélyesek az utak, az önkormányzat lassan másfél éve nem folytatott le a közbeszerzési törvény hatálya alá tartozó közbeszerzési eljárást az utak, járdák felújítására. Holott a baloldal által elfogadott költségvetés erre vonatkozó során 225 millió Ft van. Ugyan kisebb „csomagokban” elkezdték a kátyúzást, mégis egyre több a károsult.

undefined

Több mint kétszázmillió forint szerepel a költségvetésben az utak, járdák felújítására, ám mint arról korábban beszámoltunk, a feladatra nem folytattak le közbeszerzési eljárást. Érthetetlen, miért késlekednek a közbeszerzéssel, és miért csak részletekben kötnek szerződést a feladatra, legutóbb például december 31-ig 40 millió forint értékben. A kátyúzást meg is kezdték itt-ott, de van, ahol elkésett a segítség.

Hanyagság és felelőtlenség

Az elhanyagolt burkolat miatt egyre többen hajtanak kátyúba az önkormányzati utakon, akik ez esetben az önkormányzattól kérhetik káruk megtérítését. Így járt egy lapunkat megkereső kispesti is. „A kertvárosban hajtottam egy több mint tíz cm mély kátyúba a vadonatúj autómmal, defektet kaptam, az alufelnim is megsérült. Két lakó sietett a segítségemre, mert nem tudtam továbbmenni” – panaszolta lapunknak a károsult, aki hozzátette: nagyon fárasztó állandóan a kormányzati elvonásokról hallani, miközben a kátyúkat szanaszét hagyni az utakon nem más, mint hanyagság és felelőtlenség.

undefined

Kátyújavítás helyett kártérítés

A károsult a kátyúról és a sérült kerekéről fotókat készített, amelyeket az eset részletes leírásával együtt elküldött e-mailben a kispesti önkormányzat Jogi Irodájának, de lapzártánkig nem kapott választ. Időközben megvásárolta és feltetette az új gumit, amely – tekintve, hogy egy nagyméretű felniről van szó – 55 ezer forintba került, a futóműállítás azonban még hátra van. Amint kezében lesz az összes számla, továbbítja őket az említett irodának. A kárát vélhetően megfizetik, így a helyzet az, hogy nagyságrendileg az a pénz, amelyből a kátyút ki lehetne javítani, kártérítésre megy. És akkor a kárt elszenvedő autós bosszúságáról még nem is beszéltünk.

Nem egyedüli az eset

Korábban egy másik kispesti lakos az egyik Facebook-csoportban osztotta meg videóját, amelyben szemléltette az utcájában és annak közelében uralkodó áldatlan állapotokat. Egyúttal levelet is írt az önkormányzat Vagyongazdálkodási és Városüzemeltetési Irodájának, amelynek egyik alkalmazottja kiment a helyszínre, megnézte a kátyúkat, a válasza azonban az volt, hogy az önkormányzatnál nagy a gond, és nincs pénz helyreállítani azokat.

A helyzet azonban az, hogy bár az önkormányzat pénzhiányra hivatkozva széttárja karját, a baloldal által elfogadott költségvetés erre vonatkozó során 225 millió Ft van az út-, parkoló és járdafelújításra. Azonban a munka ellátására lassan másfél éve nem írták ki a közbeszerzést. Kisebb mértékű szerződésekkel csak a legszükségesebb munkákat végeztetik el.

undefined

Ha megtörtént a baj

Mindenképp hívjunk rendőrt, de ha ez nem történt meg, a kár igazolása önmagában elég szokott lenni. Az ezt igazoló fényképeket és az eset leírását személyesen vagy pedig e-mailben ([email protected]) kell eljuttatni a kispesti önkormányzat Jogi Irodájának. Fontos: a dokumentumokhoz a gépjármű forgalmiját, törzskönyvét és a biztosítást igazoló papírokat is mellékelni kell.

forrás:kispest.info

Polgármesteri Program


Csapatom

Írjon nekünk!

=