Dódity Gabriella

Fővárosi képviselő

2021.11.03.

Ócska álcával próbálkozik a baloldal

A bukott baloldaliak Gyurcsány Ferenc vezette szedett-vedett serege Márki-Zay Péter személyében új trójai falovat eszkábált magának. „Benne elbújva”, fondorlatosnak hitt csellel, a jobboldali szavazókat megvezetve igyekeznek hatalomra kerülni. Ha tervük sikerülne, szélesre tárnák a kapukat a migránsok előtt, miközben megszorításokkal sanyargatnák a magyar népet.

undefined

Túlzás lenne azt állítani, hogy nem várt fordulatok jellemezték a Gyurcsány-show második felvonását: miután Karácsony Gergely sorozatos ballépéseivel bizonyította alkalmatlanságát a miniszterelnök-jelölti pozícióra is, a neki szánt szerepet Márki-Zay PéterGyurcsány Ferenc hithű pártfogoltja vette át. Emlékezetes, a hódmezővásárhelyi polgármester három évvel ezelőtt úgy ülhetett a városvezetői székbe, hogy a választási kampány során az összes baloldali párt felsorakozott mögötte. Sokáig nem maradt adósuk: a bukott ex-miniszterelnök vezette baloldal most rajta keresztül próbálkozhat azzal, hogy hatalmat ragadjon, ennek érdekében pedig nem titkoltan a jobboldali szavazók kegyeit is igyekeznek elnyerni. 

A szavazatszerzés reményében magát jobboldalinak tartó Márki-Zayról azonban idejekorán kiderült: eszében sincs konzervatív kormányprogramot hirdetni, helyette egy olyan közös programot hajt majd végre, amelyben „baloldali programelemek és zöld programelemek, sőt a liberálisoknak kedves, fontos programok is megvannak”. Nincs új a nap alatt

Mindezek ismeretében abban sincs semmi meglepő, hogy Gyurcsány új, „csillivilli” trójai falova a régi, megkopotthoz, Karácsony Gergelyhez hasonlóan tárt karokkal várná a migránsokat, ha a miniszterelnöki szélbe ülne.

Márki-Zay Péter az amerikai CNN hírcsatornán ugyanis a többi közt arról beszélt, hogy felszámolná a gyűlöletkampányt, s helyette az emberséges bánásmódra törekedne a menekültekkel szemben, érkezzenek bárhonnan is. Úgy fogalmazott, egy kanadai típusú, szereteten és elfogadáson alapuló társadalomra lenne szükség Magyarországon is, hogy legkésőbb egy generáció múlva sokkal befogadóbb legyen a társadalom, és a vegyes házasságból született gyerekek is lelkes hazafiakká váljanak.

Kétségtelen, az ellenzéki pártok közös rendezésű, előválasztás című színjátéka eddig mulattató pillanattok egész sorával örvendeztette meg a publikumot, az iménti gondolatsor azonban rávilágít arra a cseppet sem derűs jövőképre, amelyet a hatalomra vágyó, korábban már „bizonyított” baloldal vizionál. Illúziói ne legyenek senkinek: ha kormányra jutnának, nemcsak a migránsoknak adnának szabad utat. Emelnék az adókat és a rezsiárakat, elvonnák a családtámogatásokat, miközben a „szereteten és elfogadáson alapuló” társadalom jegyében porba tipornák a keresztény, nemzeti értékeket.

forrás:kispest.info

Polgármesteri Program


Csapatom

Írjon nekünk!

=