Dódity Gabriella

Polgármesterjelölt

2021.08.30.

Stop, Gyurcsány! Stop, Karácsony! címmel indítanak petíciót a kormánypártok

Stop, Gyurcsány! Stop, Karácsony! – ez a címe a Fidesz-KDNP szeptember elsején induló aláírásgyűjtésének, amelynek célja, hogy emlékeztesse az embereket arra, hogy ugyanazok akarnak hatalomra kerülni – élükön Gyurcsány Ferenccel –, akik a 2002 és 2010 közötti kormányzásukkal csődbe vitték Magyarországot.

undefined

A kormánypártok petíciójával kapcsolatban Kocsis Máté, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője közösségi oldalán osztotta meg gondolatait. Bejegyzésében emlékeztetett arra, hogy Magyarország 2010-ben maga mögött hagyott egy kudarcos időszakot, amelyben „reggel, éjjel meg este” ment a hazudozás, trükkök százaival meghamisították a költségvetési számokat, elvették az utolsó filléreket is a dolgozó emberektől, a 13. havi nyugdíjat a nyugdíjasoktól, megemelték az adókat, de a gáz és az áram díját is. 

Mindemellett felszámolták az otthonteremtési- és családtámogatásokat, kórházakat zárattak be, 600 milliárd forintot vontak ki az egészségügyből, eladósították az országot és az önkormányzatokat. „Az unió már kormányzásuk második évében túlzott-deficit eljárás alá vonta az országot a rossz gazdálkodás miatt. A baloldali kormány 2008-ban elsőként fordult az IMF-hez hitelért, hogy abból finanszírozzák a tönkretett és szétrabolt országot. Ezt a korszakot nevezik a hazai politikában Gyurcsány-korszaknak” – emlékeztetett Kocsis Máté.

A frakcióvezető ezt követően figyelmeztetett: most, lassan 12 évvel a csúfos bukásuk után, ismét Gyurcsány Ferenc vezetésével ugyanazok az emberek akarják megszerezni a hatalmat, akik egyszer már tönkretették az országot. „Pontosan ugyanazok. Ők most úgy tesznek, úgy oktatnak ki mindenkit mindenből, mintha mi sem történt volna az uralkodásuk alatt. Ők nem a jövőt kínálják, hanem a kudarcos múltat - ezt pedig nem engedhetjük!” – hangsúlyozta posztjában. Hozzátette, hogy a kormánypártok szeptember elsején induló petícióját az ország számos pontján alá lehet majd írni a közterületi standoknál.

forrás:kispest.info

Polgármesteri Program


Csapatom

Írjon nekünk!

=