Dódity Gabriella

Fővárosi képviselő

2021.07.02.

Simicskó István Kispesten

undefined
 
Világunkban mérhetetlen értékválság zajlik, ezért is fontos, hogy kiálljunk a keresztény, polgári értékek mellett, és ezt közvetítsük fiataljaink felé is. A jövő évi választásnak az elért eredményeink mellett ez az egyik legnagyobb tétje – mondta Kispesten dr. Simicskó István, a KDNP alelnöke, frakcióvezetője. Frakcióvezető úr mindig szívesen jön Kispestre, hiszen itt nőtt fel, és számos országgyűlési kampányban dolgozhattunk együtt korábban, ahol jelöltként ő képviselte a polgári-keresztény értékrendet.
 
Köszönjük mindenkinek, aki velünk tartott tegnap, és köszönjük, hogy támogatnak minket az előttünk álló feladatok elvégzésében is – hangsúlyozta Földesi Gyula és Dr. Pap Sándor választókerületi elnök.
 
Jó volt végre újra együtt lenni, hiszen az utolsó találkozásunk a tavalyi farsangunk volt!
 
További képek és forrás: facebook.com/doditygabriella

Polgármesteri Program


Csapatom

Írjon nekünk!

=