Dódity Gabriella

Polgármesterjelölt

2021.06.29.

Szemétkedés Karácsony-módra

A Kispesten található hulladékedények mintegy harmadát eltüntetik, 318 darab szemetesből ugyanis 91-et leszerel az FKF Zrt.; így (is) spórol a kispestieken a főváros.

undefined

Karácsony Gergely már számtalanszor bizonyította, ismeretlen számára az élhető város fogalma. A Fővárosi Önkormányzat nehéz anyagi helyzetre hivatkozva csökkenti a tartályok számát, Budapest-szerte a közel 11 ezer szemetes negyedét leszerelik.

Miközben Karácsony folyamatosan siránkozik, és számos dolgot a kormánynak kell megoldania helyette, ne feledjük: Tarlós Istvánkorábbi főpolgármester egy, a Demszky-korszakban csődközeli helyzetbe juttatott Budapestet „örökölt meg” a baloldaltól, mégsem jutott eszébe, hogy a legalapvetőbb szolgáltatásokon kezdje meg a spórolást. Siránkozás helyett rendbe tette és fejlesztette a nemzet fővárosát.

Az FKF Zrt. szerint egyébként „a környezettudatos, urbanizációs trendek eredményeképpen általánosságban is kevesebb hulladék keletkezik a közterületeken elhelyezett kukákban…emiatt kevesebb is elég belőlük …”. A fotót látva nem úgy tűnik. Köztudott, nemcsak ezzel borzolja a főpolgármester a budapestiek idegeit. A kaszálás sok helyen elmaradt, a kerékpársávokat szabásmintát megszégyenítő módon rajzolgatták fel az aszfalton, az egyszerre megkezdett felújítások pedig járhatatlanná tették szinte az egész fővárost.

forrás:kispest.info

Polgármesteri Program


Csapatom

Írjon nekünk!

=