Dódity Gabriella

Fővárosi képviselő

2021.03.24.

Újabb átláthatósági lufi Kispesten

Paróczai Anikó még azelőtt feladta az átláthatósági harcot, hogy neki kezdett volna a munkának.

undefined

– A Momentum nagy átláthatóságot ígért Kispesten, de képviselőjük még azelőtt feladta a harcot, hogy érdemben nekilátott volna. Paróczai Anikó, megbízatásáról lemondott átláthatóságért felelős tanácsnok ugyanis inkább az országgyűlési képviselőségről álmodozik a valós helyi munka helyett – mutatott rá Dódity Gabriella, a Fidesz- KDNP képviselőcsoport vezetője közösségi oldalán. Nem sokkal később Gajda Péter bejelentette: megbízási szerződést kötött Sziklai Zsolttal, a Momentum kispesti alapszervezetének alapító és volt elnökségi tagjával. A szerződés célja a havi százezer forintos megbízási díjért: „hogyan tegyük még átláthatóbbá és nyíltabbá az önkormányzat és a hivatal működését.”

Dódity Gabriella képviselő ennek kapcsán úgy fogalmazott: kezdésként egy dolgot figyelmébe ajánlana a Momentumnak, vagy a volt Momentumosnak és Kispest polgármesterének. Ha például képviselőként nem kellene hónapokat várni egy-egy szerződés vagy hivatalos, közpénz kifizetéséhez kapcsolódó irat, dokumentum megküldésére, máris előrébb lenne Kispest az átláthatóság terén. Hozzátette: Fekete Márk képviselőtársa tavaly novemberben kérte először a Kispest TV stúdió felújítása kapcsán keletkezett iratokat. Sajnálatos módon a különféle híradásokban szereplő, az egyik MSZP-s képviselő volt férjéhez köthető Anildia Kft. által elvégzett munka részletes költségvetését, teljesítés igazolását azóta sem kapta meg. Dódity kiemelte: innen szép lufit eregetni. Van min dolgozni.

forrás:kispest.info

Polgármesteri Program


Csapatom

Írjon nekünk!

=