Dódity Gabriella

Fővárosi képviselő

2021.03.23.

Baloldali belharc: Burány vagy Arató?

Elindult a csatározás a 2022-es országgyűlési képviselő-jelöltségért a baloldalon. Burány Sándor (Párbeszéd-MSZP) eleshet több cikluson át tartó stabil pozíciójától, ugyanis a Lackner-féle, (Lackner szerint manipulált) hangfelvételek nyilvánosságra kerülése óta megrendült a szocialistákban a bizalom. Burány esélyeit az is csökkenti, hogy a Gyurcsány-párt egy országosan ismert emberüket indítja az előválasztáson Kispesten. Harmadik ellenfélnek bejelentkezett a Momentum is, aki eddig a kispesti átláthatóság megteremtésére tett ígéretet, de mielőtt a munka igazán elkezdődött volna, Paróczai Anikó inkább lemondott a feladatról. Mindeközben érdekes DK tengely kezd kirajzolódni Kispesten…

undefined

Érdekes fordulatokat tartogat a kispesti parlamenti előválasztás Kispesten, Budapest 9. számú választókerületében (Ady Endrétől Kőbánya felé eső terület – a szerk.), a Demokratikus Koalíció ugyanis a jelenlegi információk

szerint harc nélkül nem adja oda a kispesti választókörzetet az MSZP-nek. Gyurcsány Ferenc pártja tisztában van azzal, hogy nagyobb támogatottsággal rendelkezik, mint az MSZP. Ugyanakkor mégsem tekinthető lejátszott meccsnek az elővoksolás, a szocialisták ugyanis a Délpesti régióban még erősnek bizonyulnak. Bár emlékezetes fordulat volt, amikor a szomszédos XVIII. kerületben a szocialista Szaniszló Sándor átavanzsált a Gyurcsánypártba, és hirtelen DK-s polgármestere lett a kerületnek. Kispesten ez még nem történt meg, de a jelek arra mutatnak, a DK már itt is lassan bekebelezi a szocialistákat.

Burány vagy Arató?

A szocialistáknak van félni valójuk. Mindezt alátámasztja az is, hogy az eddig stabil jelölt Burány Sándorra egy országos politikában résztvevő, ismert arcot indít a Demokratikus Koalíció Arató Gergely személyében. Azt az egyébként Gyálon élő Arató Gergelyt, akinek a neve felmerült a Zuschlag-ügy kapcsán is.

Pártszédelgés

Nem ismeretlen fogalom a baloldalon a pártszédelgés, végignézhettük, ahogyan a pénzért és hatalomért bármit jegyében az MSZP színeiben nyertes Burány átült a Párbeszéd frakciójába. Hasonló helyezkedések most is sejthetők. Városházi informátorunk szerint Gyurcsány Ferenc megpróbálta Burányt is átigazolni a DK-ba, ám ő nemet mondott az ajánlatra. Ha igaz mindez, nem tudjuk, miért tette, hiszen az ittas vezetésen is rajtakapott Burány nem az a szemérmes fajta. Feketeöves a politikában, így pontosan tudhatta, hogy az alku megkötésével szinte biztos indulóként tudhatta volna magát a jövő tavaszi országgyűlési választáson. 

Próbálkozik a Momentum is 

A 2019-es önkormányzati választáson meghasonult helyzetbe került Momentum is erőlködik. Az átláthatóságot a zászlajára tűző párt érdekes mód elfordult a hangfelvételek körüli botrányoktól, hiszen mindenáron be akart jutni a képviselő-testületbe. Majd ott átláthatóságért felelős tanácsnokká választtatta magát Paróczai Anikó, amely pozíciójában szinte semmi érdemi eredményt nem tudott felmutatni. Majd közölte, lemond, és az országgyűlési képviselőség felé fordul, cserben hagyva a wekerlei szavazóit. Baloldali információforrásunk azonban úgy fogalmazott: a momentumos jelölt Paróczai Anikónak nemhogy nem volt ideje belopni magát a baloldali szavazók szívébe, de a baloldal is elfordult tőle, hiszen a Momentum rendre felrúgta a pártok közötti megállapodásokat. Ezt pedig a politikában nem veszik jó néven.

DK vagy MSZP?

Egy biztos: a harmatgyenge Momentum miatt jó eséllyel az MSZP és a DK harca mentén kerülhet ki a végső jelölt. Egy kérdés maradt: a víz felett tudja tartani magát a haldokló MSZP, vagy végleg bekebelezi őt a Gyurcsány párt Kispesten is? Beszédes, hogy a hangfelvételeken is sokat emlegetett igazgatót nemrég a DK mentette meg, alpolgármesterük jegyezte ugyanis a Kránitz Krisztiánt megmentő újabb javaslatot. Kránitz köztudottan a szocialista Burány embere, így egy érdekes tengely kezd kirajzolódni: mintha a helyi DK és Burány összeszövetkezett volna a kerületben. De hát a hangfelvétek óta tudjuk: „Több pénzt kereshettünk volna, ha mi csináljuk a helyi DK-t. Ezt üzletként kellett volna kezelni.”

forrás:kispest.info

Polgármesteri Program


Csapatom

Írjon nekünk!

=