Dódity Gabriella

Fővárosi képviselő

2021.02.20.

Dódity Gabriellát elítélte a bíróság, a képviselő fellebbezést nyújt be

Bűnösnek mondta ki a Budapesti XVIII. és XIX. Kerületi Bíróság Dódity Gabriellát a Lackner Csaba által indított rágalmazási perben. A kispesti Fidesz-KDNP képviselőcsoport vezetője fellebbezést nyújtott be, mivel a bíróság nem adott helyt a valóságbizonyítás iránti kérelmüknek. Dódity ügyvédje leszögezte: a bizonyításnak helye lett volna, hiszen közszereplő által közszereplőre tett kijelentések valóságtartalmának bizonyítását lehetővé kell tenni egy jogállamban.

undefined

Nem fogadja el az ítéletet és fellebbezést nyújtott be Dódity Gabriella és ügyvédje, miután a bíróság elítélte a Lackner Csaba, ex-MSZP-s képviselő által indított rágalmazási perben. Ugyan a nyilvánosságra került tivornyázós videók kapcsán országos hírnévre szert tett Lackner, azt kifogásolta a képviselőnő még 2019 tavaszán „fehér poros orrokat” és „kihúzott csíkokat” emlegetett az önkormányzati képviselővel kapcsolatban egy Facebook-kommentben. Lackner ennek alapján perelt, azt kérve a bíróságtól, hogy ítélje Dódityot 180 órányi közmunkára és kötelezze 1,5 millió forint sérelemdíj megfizetésére. A bíróság első fokon csak megrovásban részesített, a képviselőnőnek viszont csak a felmerült költségeket kell megfizetnie, harmincnégyezer forintot.

undefined

Lackner Csaba elfogadta az ítéletet, Dódity és ügyvédje fellebbezést jelentett be, mivel a bíróság nem adott helyt a valóságbizonyítás iránti kérelmüknek. Ennek annak fényében lehetne helye, hogy 2019 őszén a Hírtv számos olyan kép- és hangfelvételt hozott nyilvánosságra, amelyeken Lackner fehér port rendezget csíkokba egy tányéron. Az ítélet indoklásában a bíró elmondta, hogy miért zárta ki a valóság bizonyításának lehetőségét Dódity Gabriella számára.

– Amennyiben vizsgáljuk az elkövetési időt és a terhelti oldalt a közérdeknek minősülő magánjelleg kapcsolatában, akkor kijelenthetjük, hogy nem a Facebook az a fórum, ahol a nyomós magánérdek vagy közérdek szerepet játszhat, ezért a bíróság a bizonyítási indítványokat elutasította – indokolta a bíró, hogy miért nem engedte a valóság bizonyítását.

undefined

– Az ítélet nem engem csapott arcul, hanem az igazságot. Aki látta és hallotta a felvételeket Lackner Csabáról, annak nincs kérdése. Úgy érzem, a társadalom igazságérzetét is arcul csapta a mai ítélet, de fellebbezünk és megyünk tovább – mondta Dódity Gabriella a tárgyalás utáni sajtótájékoztatón. 

Bánsághy Dániel, Dódity Gabriella ügyvédje elmondta: az ítéletben sérelmezték, és a jogba vetett bizalmamat az ásta alá a leginkább, hogy a tisztelt bíróság úgy ítélte meg, hogy a valóságbizonyításnak nincsen helye. 

- A bizonyításnak helye lett volna, hiszen közszereplő által közszereplőre tett kijelentések valóságtartalmának bizonyítását lehetővé kell tenni egy jogállamban – szögezte le az ügyvéd.

undefined

forrás:kispest.info

Polgármesteri Program


Csapatom

Írjon nekünk!

=