Dódity Gabriella

Fővárosi képviselő

2021.01.30.

Új helyre került a Móra és a művészeti iskola

undefined
 
Régi-új helyén kezdhette meg a tanévet a Móra Ferenc Óvoda, Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai és Módszertani Intézmény, valamint a Kispesti Szatmári László Alapfokú Művészeti Iskola is. Előbbi visszakaphatta régi, nagyobb épületét, így lehetőség nyílt az ovisok és a fogyatékossággal élő tanulók méltó elhelyezésére is.
 
A Móra iskolában az utolsó simítások egyikeként nemrég elkészült az ebédlő és a tálalókonyha is, amelynek költségeit a tankerületi központ és az önkormányzat közösen állta. Bár a gyermekétkeztetés az önkormányzat feladata, a tankerület ezzel is segítette a kispesti gyerekek minőségi ellátását.
 
A művészeti iskolának is régi álma válhatott valóra, amikor beköltözhetett a József Attila utcai volt BMI épületbe, ahol a Kispesti Vigadó hangversenytermére is építve, új kulturális központ jöhetett létre Kispesten.
 
Sokakat illet köszönet: a Külső-Pesti Tankerületi Központot, az önkormányzatot, a volt BMI épületének bérlőjét, aki vállalta, hogy máshova költözik, a művészeti iskola pedagógusait és a szülőket, valamint Csehiné Lublóváry Mónikát, akik mind kiálltak az elképzelés mellett. És külön köszönet illeti Dr. Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár urat, aki személyes közreműködésével segítette a kispesti iskolák átszervezését.
 
A Külső-Pesti Tankerület az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával 120 millió forintot fordított az intézmények kialakítására. Köszönjük!
 
Szerettünk volna ellátogatni az iskolákba, de a vírus miatt ez nem lehetséges. A képek alapján szerintem megérte az erőfeszítés! Bár itt-ott még biztosan szükséges néhány utolsó simítás, de bízom benne, mindenki jól érzi magát az új helyén!
 
További képek és forrás: facebook.com/doditygabriella

Polgármesteri Program


Csapatom

Írjon nekünk!

=