Dódity Gabriella

Polgármesterjelölt

2021.01.23.

Ismét egy feladat, amit meg kell oldani a főváros vezetése helyett…

undefined
 
Több ember él rettenetes körülmények között a X. kerületi Terebesi erdőben, amely a Fővárosi Önkormányzat tulajdona. Sok kutya (és macska is) él ott, nincs bennük chip, oltásuk sincs, ivartalanítva sincsenek, így szabadon szaporodnak. Ráadásul közterületen (is) kóborolnak, sokszor a villamosmegállóban üldögélnek, sétálgatnak.
 
Az Illatos úti ebtelepnek kellene befogni őket, hiszen chip nélkül, fővárosi közterületen szabadon kószáló állatok esetében intézkedésre ők jogosultak. Valamiért mégsem teszik, holott több bejelentés is érkezett már hozzájuk a lakosságtól, és a Kőbányai Állatvédelmi Járőrszolgálat is több levelet írt már az ügyben a Fővárosi Önkormányzatnak, kérve az intézkedésüket.
 
Ugyan nem a Kőbányai Állatvédelmi Járőrszolgálatnak lenne ez a feladata, mégis, több szervezettel összefogva meg fogjuk oldani ezt a feladatot is az Illatos úti ebtelep helyett.
 
Amikor kint jártunk, több kutya bujkált a fás, bokros részen, méregettek minket, de volt, amelyik barátságos volt, és odajött hozzánk. Az egyik nincs túl jó állapotban, belenőtt a lánc a nyakába, biztosan fájdalmai is vannak. Ő nem mert közel jönni, de a képen is látszik, hogy nagyon sebes a nyaka, kilátszik a húsa…neki mielőbbi orvosi ellátás kell.
 
Nem hagyjuk magukra őket sem. Ivartalanítva, chipezve fogjuk átadni az együttműködő szervezeteknek őket.
 
Szomorú, de így néz ki Karácsony Gergely állatbarát Budapestje, ahol chip nélküli állatok kóborolhatnak nyakukba nőtt lánccal közterületen…
 
További képek és forrás: facebook.com/doditygabriella

Polgármesteri Program


Csapatom

Írjon nekünk!

=