Dódity Gabriella

Polgármesterjelölt

2021.01.15.

Végre átvették a DOKTA adományát az Illatos úton

Az Illatos úti árva kutyák és cicák győztek! – jelentette be Dódity Gabriella, a Fidesz-KDNP kispesti képviselőcsoportjának a vezetője, aki fél év alatt kiharcolta, hogy a fővárosi gyepmesteri telepen tartott állatok megkaphassák a DOKTA - A Doktorok az Állatokért Állategészségügyi Alapítvány hárommilliós adományát, amelyet a Fővárosi Rendészeti Önkormányzati Igazgatóság (FÖRI) vezetése sokáig elutasított, és felbontotta az alapítvánnyal az együttműködést.

undefined

- Több, mint fél éven át harcoltunk azért tavaly, hogy a főváros elfogadja alapítványunktól a több millió forintos támogatást. Ma végre átadhattuk az adományok egy részét, a többit folyamatosan szállítjuk majd – jelentette be közösségi oldalán Dódity Gabriella, aki a DOKTA- Doktorok az Állatokért Állategészségügyi Alapítvány kuratóriumi tagja is. A kispesti Fidesz-KDNP frakcióvezetője hozzátette: a vezető állatorvossal egyeztetve most infúziós pumpát, vérnyomásmérőt és műtőlámpát adományoztak a telepnek, hogy magasabb színvonalú orvosi ellátásban részesülhessenek a Budapest közterületeiről bekerült gazdátlan állatok.

undefined

- Elfogadhatatlan, hogy egy civil szervezetnek több mint fél éven át könyörögnie kell, hogy átvegyék a főváros gyepmesteri telepe számára az adományokat. Az Illatos úti kutyák és cicák győztek, mi pedig a jövőben sem hagyjuk, hogy a gazdátlan állatok a szakmaiatlanság és a politikai harcok áldozatává váljanak – jelentette ki Dódity Gabriella. A DOKTA kuratóriumi tagja hozzátette: figyelnek rájuk, és támogatják az Illatos úti telepet a jövőben is!

Ha igazak a hírek, az Illatos úti gyepmesteri telepre hamarosan új vezetés érkezik. Ha így van, ezt üdvözöljük, hiszen semmi keresnivalója a gyepmesteri telepen olyanoknak, akiknél a szakmaiság háttérbe szorul, és az állatok túlaltatása egyáltalán felmerülhet. Bízunk benne, hogy ezúttal nem a baloldali politikai hatalmi osztozkodás, hanem a szakmaiság lesz a fő vezérelv, és ennek mentén választják ki az árva állatokért felelős vezetőket – szögezte le Dódity Gabriella.

Mint ismert: indokolás nélkül bontotta fel az együttműködési megállapodást a DOKTA – Doktorok az Állatokért Állategészségügyi Alapítvánnyal a Gyurcsány Ferenc egykori testőre, Handl Tamás által vezetett Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság. Holott a DOKTA az utóbbi években kiemelkedő mértékben támogatta a FÖRI által fenntartott, Budapest „hivatalos” ebtelepének számító Illatos úti Állategészségügyi Szolgálatot. Dódity Gabriella még nyáron úgy fogalmazott: teljesen értetlenül áll a FÖRI döntése előtt, hiszen a jelenlegi balliberális fővárosi vezetés az önkormányzati kampányban még nagyon „állatbarátnak” mutatkozott, a DOKTA pedig kifejezetten az Illatos úti gyepmesteri telep támogatására jött létre.

undefined

forrás:kispest.info

Polgármesteri Program


Csapatom

Írjon nekünk!

=