Dódity Gabriella

Polgármesterjelölt

2020.12.01.

Egy sajnálatos tűzeset margójára

A sajnálatos kispesti tűzesetnek van olyan károsultja, akinek nem nyújtott azonnali lakhatási segítséget az önkormányzat, mert, hogy „majd” lesz, de most hirtelen nincs üres önkormányzati lakás. Az éjszakát hotelben töltötték, tegnap kerestek maguknak egy apartmant, ahol van helyük; csütörtökig. Van, aki albérletbe ment.
undefined
 
Az egyik fotón egy olyan ház látható, amelynek első emeletén a török testvérvárosból érkező vendégeknek tart fenn az önkormányzat egy lakást, amelyet tavaly nyáron teljes körűen felújítottak. Jártam bent még a felújítás idején, elég nagy, szép lett…információim szerint üres, ezt az ott élők megerősítették. Gondolom csak a kulcsot kellett volna elővenni.
 
Egy másik, a József Attila utcában üresen álló lakásra már vagy fél évvel ezelőtt felhívtuk a figyelmet. Egy hivatali dolgozó nevén van, de nem használja azt, nyilván máshol lakik.
 
undefined
 
Nyolc lakás pályázaton kívüli hasznosításáról még szeptemberben döntött a bizottság, ebből egy a Corvin körúton egészen biztosan üresen áll. A többi nem is lényeges, hiszen ennyi lakás talán elég is lett volna a károsultaknak rögtön azon az éjszakán, amelyen fűtés, gáz és villany nélkül maradt egy lépcsőház.
 
Hasonló esetben az önkormányzatnak több fronton is helyt kell állnia. Pénzt, váltás ruhát, pokrócot vagy meleg ételt hirtelen sokan össze tudnak dobni, a károsultak átmeneti elhelyezésében azonban már joggal várnánk el az azonnali segítséget. A városvezetésnek ott kellett volna állnia a tűzoltóautó mellett, fejében a vészforgatókönyvvel, zsebében a lakáskulcsokkal.
 
undefined
 
Ez az én véleményem. Már sokszor jeleztük: felháborító és nem megfelelő a kispesti lakásgazdálkodás. Többször kértük, tegyék rendbe.
 
Most pedig jöhet megint a Dódity Gabriella képviselő ismét hazudik című önkormányzati balos közlemény. De előtte legyenek kedvesek, oldják meg a károsultak lakhatását. Tisztelettel kérem, ezzel kezdjék.
 

Polgármesteri Program


Csapatom

Írjon nekünk!

=