Dódity Gabriella

Fővárosi képviselő

2020.11.05.

Lackner szerint csak rágalom, hogy drogozik

Büntetőeljárást indított rágalmazásért Lackner Csaba Dódity Gabriella ellen, mert szerinte a Fidesz-KDNP-s képviselő azt a képet festette róla egy facebook hozzászólásában, mintha ő drogozna. Dódity Gabriella lapunknak úgy fogalmazott: kíváncsian várja a november 25-ei tárgyalást, és egyben várja Lacknertől, hogy saját magát is feljelentse, hiszen az egész országot bejárt videón épp, hogy ő festi azt a képet magáról, mintha valami fehér port fogyasztana.

undefined

Vélhetően az évtized perének első tárgyalására kerül sor november 25-én 13 órakor a kispesti bíróságon. Ekkor lesz az első tárgyalása ugyanis annak a büntetőeljárásnak, amelyben Dódity Gabriella vádlottként áll a kispesti bíróság elé. A feljelentő az a Lackner Csaba, akiről nemcsak közpénzeket is érintő, húzós tartalmú hangfelvételek, hanem egy videofelvétel is bejárta a sajtót, amelyen fehér port lengetett egy ventilátor előtt, majd egy tányérban bankkártyával utcákba rendezgette azt. 

Szerény önvizsgálat nem ártana

– Tudjuk, hogy nem erőssége a baloldalnak, de jelen esetben talán nem volna káros a kispesti szociknak és Lacknernek egy hangyányi szerény önvizsgálatot tartani – mondta lapunknak Dódity Gabriella, aki szerint olyannyira abszurd ez a történet, hogy talán már komolyan sem vehető. A képviselő elmondta, a baloldalon semmi következménye nem lett annak, ami Lacknerről kiderült, és még őt citálják a bíróság elé. A pofátlanságnak nincs határa a baloldalon – fogalmazott.

„Hülyének nézik az embereket”

Mint ismert, a Fidesz-KDNP-s képviselőnek azért kell bíróság elé állnia, mert Lackner fehér poros orrára tett megjegyzést, és azt a véleményt is megfogalmazta Lacknerről, hogy két csík között sem lesz soha olyan hazafi, mint az a kollégája, akit ázsiai származása miatt gúnyolt. A Fidesz-KDNP képviselője szerint azonban az egy dolog, hogy őt bíróságra citálja Lackner, de ezzel a lépéssel hülyének nézik az embereket, szinte a fél országot, hiszen aki látta a fehér poros, ventilátoros, tányéros felvételt, minimálisan elmosolyodik Lackner azon lépésen, hogy még neki áll feljebb. Lackner arroganciáját mi sem mutatja jobban, hogy 1,5 millió forintos sérelemdíjat is követel Dódity Gabriellától, illetve 180 óra közmunka kiszabását is kérte a fideszes képviselőnőre.

Kenegetik, maszatolják

A kispesti baloldal egyébként mind a mai napig nem vállalt felelősséget a Lackner Csaba által a hangfelvételeken elmondottakért. Több hét telt el azzal, hogy nem ismerték fel párttársukat, akit ezzel párhuzamosan – nem kis ellentmondás árán – valamiért mégis kizártak az MSZP-ből. Sokáig próbálták kenegetni, hogy hamisak a felvételek, de ez sem jött be, hiszen az idő előrehaladtával megtörténtek azok a dolgok, amelyekről Lackner a tavalyi hangfelvételeken mesélt. Ez eléggé meggyőzően igazolja a felvételek hitelességét is. 

Lackner, a zenész

Nemrég arcát vállalva megszólalt a Hír TV Informátor című műsorában egy olyan személy is, aki elmondása szerint szem- és fültanúja volt azoknak a beszélgetéseknek, amelyek kiszivárogtak. „Az nemcsak kábítószernek látszó fehér por, hanem egyértelműen az” – fogalmazott. Egyébként a felvételeken Lackner is úgy fogalmaz: „játszottam, meg van, hogy néha most is játszok minden hangszeren.” Ne legyünk biztosak abban, hogy Lackner a muzsikálás örömeiről beszél…

A kispestiek is várják

Dódity Gabriella lapunknak elmondta: rengeteg megkeresést kap felháborodott kispestiektől, akik arról biztosítják őt, ott lesznek a tárgyaláson, és segítenek összedobni az esetleges büntetést is. – Hálás vagyok a kispestieknek, és köszönöm a támogatásukat, hogy mellém állnak. Ők is érzik, ez már nem politikai, hanem becsületbeli ügy – fogalmazott a képviselő. A nyilvános tárgyalásra 2020. november 25-én 13 órakor kerül sor a kispesti bíróságon, a Kossuth téren. Mi ott leszünk, és beszámolunk!

forrás:kispest.info

Polgármesteri Program


Csapatom

Írjon nekünk!

=