Dódity Gabriella

Fővárosi képviselő

2020.10.14.

Közös munka Óvádi Péterrel

Köszönöm a felkérést a közös munkára és az együtt gondolkodásra Ovádi Pèternek, a Nemzeti Állatvédelmi Program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztosnak.
undefined
Köszönöm a felkérést a közös munkára és az együtt gondolkodásra Ovádi Pèternek, a Nemzeti Állatvédelmi Program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztosnak.
 
Míg Budapest gyepmesteri telepén, az Illatos úti telepen javaslatként írásba adják az állatok túl-, vagyis elaltatását, illetve Karácsony Gergely emberei elutasítják az alapítványunk mintegy ötmilliós adományát, amelyet az Illatos úti állatoknak szánunk, addig a kormány az állatvédelem területén is teszi a dolgát. 
 
A legjobb kezekbe került az állatvédelem, és tudom, hogy a civil szervezetekkel karöltve közös sikereket fogunk elérni ezen a területen! 
 

 

Polgármesteri Program


Csapatom

Írjon nekünk!

=