Dódity Gabriella

Fővárosi képviselő

2020.10.01.

Látszatintézkedések és hakni, valódi átláthatóság helyett

Miközben a korrupciógyanúba keveredett kispesti baloldal, és szövetségesük, Paróczai Anikó (Momentum) valódi eredmények helyett „elkoptatta” az átláthatóság fogalmát az utóbbi egy évben, addig pont e kérdés kapcsán már a nyilvánosság elé került, mennyire marják egymást a hatalomért összetákolt baloldali koalíció tagjai.

undefined

Eddig is sejteni lehetett, hogy recseg-ropog a hatalomért összetákolt baloldali szivárványkoalíció, de a képviselő-testület legutóbbi ülésén már a színfalak mögül is kikerült az egymás közötti marakodás. Ennek első jele az önkormányzati cégstruktúra átalakítása kapcsán megmutatkozott, amikor is a baloldali képviselők nem valósították meg az átalakítás mikéntjét és menetrendjét a budapesti szintű Momentum, DK, MSZP, Párbeszéd paktumnak megfelelően.

A momentumos „haknik” is a belviszály előjelei voltak?

A testületi ülést megelőző hetekben Paróczai Anikó (Momentum) átláthatósági tanácsnok ennek a megegyezésnek a tudatában, a kispestieket félrevezetve kezdett újabb színi előadásba, amikor a „lyukas zoknis” és balhéiról híres Hadházy Ákossal kiállt a vagyonkezelő (VAMÜSZ) telephelye elé, és Kránitz „Miszter 40 Százalék” Krisztián (MSZP) igazgató leváltását követelte. Sőt ennek érdekében még aláírásgyűjtésbe is kezdett az önmagát korrupcióellenes harcosnak előszeretettel láttató Momentum.

OLVASTA MÁR?

Átláthatósági színjáték Momentum-módra: Miért hagyják a helyén Kránitzot?

A bombát Gajda Péter (MSZP) polgármester egyik legrégebbi harcostársa, a szintén szocialista Vinczek György alpolgármester robbantotta a testület előtt előadott performanszával. Ebben arra hívta fel a figyelmet, hogy a Momentum online aláírásgyűjtése súlyosan manipulálható, hiszen egy számítógépről és IP-címről bármennyi aláírást lehet rögzíteni, akár kamu nevekkel és e-mail címekkel együtt. Mindezt egy videós bejátszással illusztrálta. Paróczai, amolyan kecskére a káposztát módon úgy próbálta feloldani ezt az ellentmondást, hogy majd a baloldali városvezetés megvizsgálja és eldönti, melyik aláírás hiteles és melyik nem… Viszont ezzel teljesen nyilvánosságra került, milyen módon marják egymást a hatalomért összetákolt balliberális szivárványkoalíció tagjai.

Paróczai Anikó „elkoptatja” az átláthatóság fogalmát?

undefined

Eközben újabb felvonásba kezdett Paróczai Anikó (Momentum) a kevés valós eredményt felmutatni tudó átláthatósági színdarabjában. A tavaly novemberben konkrét, de végre nem hajtott határozatokat (köztük például Kránitz „Miszter 40 Százalék” Krisztián visszahívását) tartalmazó „Ez A Minimum” átláthatósági csomag után ezúttal egy „átláthatósági mintaszabályzatot” citált a testület elé. A dolog szépséghibája, azaz a valódi munka hanyagsága itt is megmutatkozott, az átláthatóságért is felelős tanácsnok ugyanis egy, a baloldalhoz szorosan köthető szervezetek által írt sablonszöveget terjesztett elő. Ezen még a Transparency International, a K-Monitor és az átlátszó. hu fejlécét sem távolította el, nem hogy a kispesti sajátosságokhoz igazítsa a szövegtervezetet. 

undefined

– Az elmúlt egy évben népszerű szó lett Kispesten az átláthatóság, de tartalom nélkül kezd megkopni – mutatott rá Dódity Gabriella (Fidesz-KDNP) önkormányzati képviselő. Emlékeztetett: egy éve van átláthatóságért is felelős tanácsnoka Kispestnek, és ugyanekkor fogadták el az „Ez A Minimum” programot, de Paróczai Anikó nem harcolta ki szövetségeseinél az ebben szereplő határozatok végrehajtását. – Folyton az átláthatóságot harsogják a baloldalon, de nincs mögötte valódi tartalom, pedig a kispesti embereknek egy tényleg átlátható, ezért konkrét lépéseket végrehajtó, a korrupciógyanús botránnyal elszámoló városvezetésre lenne szüksége – tette hozzá. Hangsúlyozta: ameddig a városvezetés a törvényileg kötelezően megválaszolandó közérdekű adatigényléseknek sem tesz eleget, és ameddig az átláthatósági tanácsnok ezt nem képes kiharcolni, addig hiteltelen és színjáték, ami a baloldalon megy. 

Átláthatatlan önkormányzat, megválaszolatlan adatigénylések

Noha Gajda Péter (MSZP) polgármester kijelentette, hogy egész egyszerűen nem igaz, hogy az önkormányzat nem válaszol az adatigénylésekre, addig lapunk adatigénylései közül többre máig nem érkezett kimerítő válasz. Több mint egy éve várjuk a választ arra a kérdésünkre, hogy a szocialista képviselő Somogyi Lászlóné volt férjénekaz érdekeltségébe tartozó cégek, a Compassion és az Anildia Kft., mennyi, milyen összegű és tárgyú megbízást kaptak az önkormányzattól.

undefined 

undefined

A baloldali városvezetés több mint egy éve nem válaszolt a közérdekű adatigénylésünkre, hogy mennyi és milyen értékű munkákkal bízták meg Somogyi Lászlóné (MSZP) önkormányzati képviselő volt férjének érdekeltségébe tartozó cégeket

 

Ez a két cég az utóbbi években milliárd forintos nagyságrendben nyert el építési megbízásokat az önkormányzattól, azonban ezt csak a nyilvánosságra hozott, ötmillió forint feletti szerződések összeírásából tudjuk. Milyen kár, hogy a baloldali többség leszavazta tavaly novemberben a Fidesz-KDNP arra irányuló javaslatát, hogy a szerződések értékhatár nélkül legyenek nyilvánosan közzétéve. Ilyen a baloldali átláthatóság?

OLVASTA MÁR?

Takargatja a baloldal a milliárdokkal kitömött Somogyi cégeit?

A baloldali városvezetés mindeközben olyan látszatintézkedésekkel próbálja elterelni a kispestiek figyelmét, hogy a lakosság köréből toboroz megfigyelőket az amúgy is nyilvános, minden kispesti által látogatható képviselő-testületi és bizottsági ülésekre. Ennél sokkal fontosabb, érdemi eredmény lenne, ha a baloldal a vagyonkezelés és a közpénzek elköltésének minden részletét nyilvánossá tenné.

forrás:kispest.info

Polgármesteri Program


Csapatom

Írjon nekünk!

=