Dódity Gabriella

Polgármesterjelölt

2020.09.02.

Folytatódik a baloldali színjáték Kispesten

ddig a hallgatásukkal asszisztáltak a baloldali városvezetésnek, most pedig ismét megtévesztik a kispestieket.
undefined
Miután a Lackner-felvételek nyilvánosságra kerülését követően a Momentum hallgatása mellett következmények nélkül telt el a jelenlegi önkormányzati ciklus egyötöde Kispesten, most a Momentum az LMP-vel karöltve azt követeli, Kránitz Krisztián távozzon a vagyonkezelő éléről, és ennek érdekében aláírásgyűjtésbe kezdenek. Álságos és képmutató az egész, mert:
 
Városházi információ, hogy a döntés már megszületett, Kránitz Krisztiánt menesztik a vagyonkezelő éléről, mint ahogyan Bán Zoltánt is a Közpark éléről, a két szervezet összeolvadásában állapodtak meg a baloldalon. Vagyis a Momentum és az LMP olyan dologért gyűjt aláírást, amely eldöntött tény, és a szeptember végi képviselő-testületi ülésen fogjuk tárgyalni.
 
Az Ez a minimum! programcsomag támogatása érdekében is aláírásgyűjtésbe kezdtek. Vicces, a programot ugyanis már tavaly novemberben elfogadta a képviselő-testület, ám eddig annak szinte egyetlen pontját sem hajtotta végre a baloldali városvezetés. Talán nem kellett volna 10 hónapon át asszisztálniuk a hallgatásukkal mindehhez, nem?
 
Természetesen abban egyetértünk az LMP-vel és a Momentummal, hogy Kránitz Krisztián méltatlanná vált a vagyonkezelő vezetésére, távozását a kispesti Fidesz és KDNP is követeli!
 
Ezért is kértük számon Gajda Pétert, miért nem menesztették Kránitzot a vagyonkezelő éléről, hiszen a képviselő-testület tavaly novemberi döntése értelmében azt január végi határidővel meg kellett volna tenni.
 
Ezért is kértük számon Gajda Pétert, miért nem hajtották végre a tavaly novemberben elfogadott Ez a Minimum! programcsomag egyetlen pontját sem.
 
A számonkéréssel azonban magunkra maradtunk, mert a Momentum átláthatóságért felelős tanácsnoka és az LMP képviselője is némán ült a képviselő-testületi ülésen, egyetlen szóval nem álltak ki a menesztés és az Ez a Minimum! program végrehajtása mellett.
 
Érdekes egyébként, vajon Lackner Csaba képviselő lemondását miért nem követelik? Ja, hogy arról még nem született megállapodás a kispesti baloldali olvasztótégelyben?
 

Polgármesteri Program


Csapatom

Írjon nekünk!

=