Dódity Gabriella

Fővárosi képviselő

2020.07.18.

Kétkulacsos Paróczai Anikó hozzáállása a szövetségesei korrupciógyanús ügyeihez

Paróczai Anikó, Kispest Momentumos átláthatóságért felelős tanácsnoka egy posztjában azt állítja, ő találta meg Kránitz Krisztián spanyolországi ingatlanját, és ezért rabosították. Szerencsére a rendőrségi vallomásában már a valóságot mondta: „azt, hogy hol volt a ház, a Magyar Nemzetben lehetett megtalálni”. Most meg ezért rabosítják. Persze. Az újságírókat miért nem?

undefined

A spanyol ingatlanról egyébként hosszú hónapokig tudomást sem vett a Momentumos átláthatósági tanácsnok. Paróczai nem áldozat, csak a baloldal akar belőle hőst csinálni

A spanyol ingatlanról először a Hír TV Informátor című műsora számolt be, majd a tényt a kapcsolódó dokumentumokkal együtt lehozta a Magyar Nemzet is. Mindez még tavaly, vagyis 2019. október 9-én történt. Paróczai Anikó azonban ekkor még elfordította a fejét, a Momentummal együtt lapított, és csak négy hónappal később tálalta úgy egy videóban, mintha felderítettek volna bármilyen újdonságot is.

De miért várt négy hónapot a felfedezéssel, miközben 2019 november 7-én Kispest átláthatóságért felelős tanácsnoka lett? Miért csak 2020 februárjában tálalta videójában a spanyol villát, amelynek képét amúgy már októberben lehozta a sajtó?

Tavaly októberben, az önkormányzati választások véghajrájában Paróczai Anikót és a Momentumot nem érdekelte, mi derült ki koalíciós partnerükről. Sem a Lackner-féle hangfelvételek, sem a fehér por, sem a spanyolországi ingatlan nem érdekelte őket. A hatalom megszerzése érdekében lapítottak, csendben voltak, csak azért, hogy a kispesti szocikkal közösen bejussanak a képviselő-testületbe. Most pedig ferdítenek, és hősként állítják be Paróczait, aki utánajárt Kránitz rég feltárt ingatlanügyének, és ezért még rabosítják is őt. Paróczai nem áldozat, csak a baloldal akar belőle hőst csinálni.

Paróczai Anikónak átláthatósági tanácsnokként a kispestiek kábítása helyett el kellene kezdenie dolgozni.

Átláthatóságért felelős tanácsnokká választása óta 8 hónap telt el, azóta videókban láthattuk ismételni a sajtóhíreket, megnézhettük, ahogyan felfedezi a spanyolviaszt, meghallgathattuk, hogy a vagyonkezelő átnézett szerződéseiben mindent rendben talált, most pedig meseírókat megszégyenítő elemekkel népi hőssé avatja őt a Momentum.

Talán nem nagy elvárás, hogy inkább dolgoznia kellene, és ha már az átláthatóságért ő a felelős, jó példával kellene elől járnia, és nem kellene ferdítgetnie a kispestieknek.

Egy biztos: Kránitz Krisztián alkalmatlan és méltatlan a vagyonkezelő vezetői posztjára, távoznia kell a közéletből. Kíváncsian vártam volna azonban valamelyik korrupciófelfedezős videóban, mit tett ennek elérése érdekében koalíciós partnerüknél, a kispesti szociknál tanácsnok asszony. De ezt valamiért nem találom az átláthatóságért küzdő Momentum híreiben.

Forrás: facebook.com/doditygabriella

Polgármesteri Program


Csapatom

Írjon nekünk!

=