Dódity Gabriella

Fővárosi képviselő

2020.07.15.

Lesz-e túlaltatás az Illatos úton?

Mindenféle szakmai, jogi és egyéb indok nélkül felbontani egy, az előző városvezetés idején kötött szerződést egy segítő szervezettel, és ezzel megfosztani a telepet közel 4 millió forint támogatástól, azt jelenti, már nem az állatok az elsők. És ha az állatvédelmi szempontok háttérbe szorulnak, akkor onnan már csak egy lépés az, hogy ismét túlaltatással oldják meg a helyhiányt az Illatos úton.

undefined

Alapítványunkat, a DOKTA - Doktorok az Állatokért Alapítványt még az előző városvezetés alatt hoztuk létre annak érdekében, hogy támogassuk az Illatos úti telep működését, és segítsük a bent lévő állatok életkörülményeinek javítását. A telep nemrég menesztett vezetésével célul tűztük ki, hogy megmutassuk: gyepmesteri telepet is lehet az állatjóléti, állatvédelmi szempontok figyelembe vételével működtetni. Ennek sok egyéb más között egyik fontos eredménye volt, hogy 2012 óta nem került sor helyhiány miatt altatásra a telepen.

Azért is dolgoztunk, hogy az Illatos út költözzön egy nagyobb, arra alkalmasabb helyre, és a hatósági és menhelyi funkciót kettéválasztva, szakmai-módszertani központként működjön, és így szolgáljon mintaként az ország gyepmesteri telepei számára. Mert tudjuk, hogy sajnos sok helyütt nagyon nagy a baj. 

A telep sok ember összehangolt munkájának, segítő szándékának és az állatvédő szervezetek együttműködésének eredményeképp vált azzá, amiben sokan egyetértettünk: ez az Illatos út már nem az az Illatos út, ami volt 2010 előtt. Ezt a közös eredményt érezzük veszélyben most.


Erről is beszéltem a TV2 Mokkában, amelyet ITT meglehet tekinteni.

Forrás: facebook.com/doditygabriella

Polgármesteri Program


Csapatom

Írjon nekünk!

=