Dódity Gabriella

Polgármesterjelölt

2020.07.06.

Csak a kampányban volt fontos Karácsony Gergelynek az állatvédelem?

Az önkormányzati kampányban még állatvédelmi chartát és budapesti állatvédelmi ombudsmant ígért Karácsony Gergely, most azonban a saját gyepmesteri telepén lévő árva állatoktól vonja meg a támogatást. Az „állatbarát” budapesti vezetés ugyanis elutasítja alapítványunk közel 4 millió forintos adományát, amelyet Budapest hivatalos gyepmesteri telepének, az Illatos úti telepnek a további fejlesztésére és az ott lévő állatokra költhetnénk. Másra nem is tudnánk.

undefined

Alapítványunkon, a DOKTA - Doktorok az Állatokért Alapítványon keresztül az elmúlt években 11 millió forinttal segítettük Budapest hivatalos gyepmesteri telepének működését és a bent lévő állatok életkörülményeinek javítását.

Berendeztük szinte a teljes műtőt, ultrahangot, altatógépet, műtéti őrző monitort, vér- és vizeletcentrifugát, röntgenfelszerelést, infúziós állványt, hematológiai laborautomatát, műtőasztalt és sok egyéb más orvosi eszközt adományoztunk. Más civil szervezetek mellett mi is segítettünk a laborköltségek átvállalásával, gyógyszerek, gyógytápok vásárlásával. Néhány hónappal ezelőtt új macskaketreceket vásároltunk a telepnek a siralmas, szűk régiek helyett. 

A többi állatvédő szervezettel közösen örökbeadó napokon próbáltunk minél több árva állatot gazdihoz juttatni, az örökbefogadott állatok napja rendezvényünkkel pedig igyekeztünk a gyepmesteri telepről való örökbefogadásra buzdítani. A szaporítók elleni harcra állatvédőkkel közösen készített információs kiadvánnyal hívtuk fel a figyelmet. A telepen évek óta bent lévő, kevésbé szocializált kutyák gazdához juttatását rehabilitációval segítettük, amelyben kiképzők foglalkoztak a kutyákkal, teljesen ingyenesen. Velük is szerződést bontott az „állatbarát” fővárosi vezetés, mint ahogyan velünk is.

Az állatbarát Budapest jegyében mehetünk a telepről, mind. Ez nem magunk miatt, hanem az ott lévő állatok miatt fáj nekünk. 

Itt van a több millió forint a „zsebünkben”, köztük pályázati pénz és az adó 1 százalék felajánlások összege, amelyet csak az Illatos útra költhetünk. De az „állatbarát” városvezetésnek olyannyira fontos az állatok, köztük a saját fenntartásában lévő gyepmesteri telepen szomorkodó árva állatok sorsa, hogy nem engedik, hogy az adományokat a telepre fordítsuk.

undefined

Az egyik fotó egy álságos ígéret kitörölhetetlen kordokumentuma. A másik két fotón pedig azok láthatók, akiknek nincs szavuk, egyesek pedig ezt kihasználják, visszaélnek ezzel.

undefined

undefined

Most még lehet korrigálni. Most még akad egy második esély eljátszani az állatbarát városvezetést. Még van lehetőség belenézni a rácsok mögött ülő bánatos szempárokba, és az állatok jóléte érdekében el lehet fogadni a főváros hivatalos, saját gyepmesteri telepének szánt támogatást.

forrás: facebook.com/doditygabriella

 



Polgármesteri Program


Csapatom

Írjon nekünk!

=