Dódity Gabriella

Polgármesterjelölt

2020.04.04.

Évtizedes jótékonyság

Egy évtizeddel ezelőtt indítottunk útjára jótékonysági koncertünket, amelyen dr. György István, Budapest korábbi főpolgármester-helyettese, majd kormánymegbízottja, jelenleg közigazgatásért felelős államtitkár az elmúlt évtizedben 30 millió forintot zenélt össze a Póka Egon Experience-szel. A teljes összeget Kispesten és Kőbányán jótékony célokra, adományokra fordítottuk. Az elmúlt években immàr közel 500 gyermek nyári táborozását tudtuk támogatni fejenként 15.000 forinttal. A tavalyi koncerten több mint 4 millió forint gyűlt össze, így idén is több mint 130 kispesti gyerek nyári programját tudjuk segíteni ezzel. A pályàzat kiírását azonban a veszélyhelyzet miatt elhalasztottuk, mert sajnos nem láthatjuk pontosan, lesznek-e, és ha igen, milyen táborok idén. De hamarosan jelentkezünk! Egy biztos: idén is kőbányai és kispesti gyerekek érezhetik majd jól magukat az adományokból. Köszönjük dr. György Istvánnak és a zenészeknek a kitartó támogatást, és mindenkinek a nagylelkűségét, aki adományával segítette évről-évre összehozni ezt a csodát.

undefined

További képek és forrás: facebook.com/doditygabriella

Polgármesteri Program


Csapatom

Írjon nekünk!

=