Dódity Gabriella

Fővárosi képviselő

2019.11.09.

Botrányos alakuló ülés

A Lackner-féle korrupciós botránytól volt hangos a tegnapi alakuló ülés, amelyen többen füttyszóval és táblákkal fejezték ki nemtetszésüket.

undefined

A baloldal kicsit megkésve átláthatóbbá és korrupciómentessé tenné Kispestet, ehhez tanácsnokot is választott a testület Paróczai Anikó személyében. A területért felelős Momentumos tanácsnok megszavazta Lackner Csaba bizottsági alelnöki pozícióját, és az sem zavarta, képviselő az a Somogyi Lászlóné is, akinek a férje milliárdos tételben kapja az önkormányzati megbízásokat. Sőt, azért sem emelt szót, hogy Mr. Negyven Százalék Kránitz Krisztiánt le kellene váltani a vagyonkezelő éléről. Megkérdeztük tőle többek között azt is, kíván-e feljelentést tenni a Lackner-botrány kapcsán, de egyetlen kérdésünkre sem kaptunk választ tőle, sőt, az átláthatóságért felelős Momentumos tanácsnok meg sem szólalt a témában. Nem túl biztató kezdet! A kispesti baloldal semmit nem kíván tenni a kiszivárgott hangfelvételeken elhangzott vádak tisztázása érdekében. Az ülésen Gajda Péter többször megvonta tőlünk a szót, és nem túl elegánsan mikrofonon kívül kellett kiabálnunk, hogy elmondhassuk módosító javaslatunkat az átláthatósági csomaghoz. A csomag része volt, hogy valamennyi önkormányzati gazdasági társaság éléről hívjuk vissza az igazgatókat, csak épp a vagyonkezelő nem cég, hanem intézmény, így Kránitz Krisztián visszahívását a vagyonkezelő éléről határozati javaslatuk alapján eredetileg nem tervezték, ezt csak egy módosító indítványnak köszönhetően érte el az ellenzék. De azt a javaslatunkat leszavazta a korrupciómentességet hirdető kispesti baloldal, hogy az új pályázatokon ne indulhasson olyan személy, akinek a neve elhangzott a Lackner-féle korrupciós botrányban, vagy akinek a regnálása idején bűncselekmény gyanúja merült fel, vagy nyomozás indult az általa vezetett cégnél. Így jelen tudásunk szerint ismét pályázhat a köztisztasági és parkfenntartási feladatokat ellátó Közpark Kft. vezetői tisztére Bán Zoltán, miközben a cégnél 43,5 millió forintos sikkasztás miatt nyomoznak épp, és pályázhat Mr. Negyven Százalék Kránitz Krisztián is a vagyonkezelői igazgatói posztért. Álságos amúgy, hogy olyan szervezet, az átlátszó.hu átláthatósági csomagját terjesztette a polgármester a képviselő-testület elé, amelynek oldalán több közérdekű adatigénylés van fent piros körben fehér halálfejjel jelölve, amelyet már rég meg kellett volna válaszolni. Ilyen kérdés például az, milyen értékben kaptak az önkormányzattól építőipari megbízásokat a Somogyi Lászlóné MSZP-s képviselőnő férjének érdekeltségébe tartozó cégek, és az a Pemárk Kft., amelynek kispesti pletykák szerint az ügyvezetője Kránitz Krisztián szomszédja az eltitkolt spanyolországi ingatlanban. Úgy tűnik, a kispesti baloldal semmit nem kíván tenni a korrupciós botrány tisztázásáért.

További képek és forrás: facebook.com/doditygabriella

Polgármesteri Program


Csapatom

Írjon nekünk!

=