Dódity Gabriella

Fővárosi képviselő

2019.10.25.

Nem volt fűtés a 7,4 millió forintból felújított önkormányzati lakásban

Takarókba bújva aludt az a beteg kisfiú, aki édesanyjával költözött abba a felújított Batthyány utcai önkormányzati lakásba, ahol a villanyóra sem volt hiteles, és szén-monoxid- és gázszivárgás miatt nem használhatták a konvektort. Az önkormányzat vagyonkezelője hetekig csak ígérgette, hogy küldi a fűtésszerelőt. A 7,4 millió forintból felújított 29 négyzetméteres lakásban október harmadik hetében végre lett új konvektor.

undefined

Végre, több hét ígérgetés után a vagyonkezelő kicseréltette a konvektort abban a Batthyány utcai önkormányzati lakásban, amelybe idén júliusban költözött be a Családok Átmeneti Otthonából egy beteg gyermekét nevelő édesanya. Emlékezetes, a Kránitz Krisztián szocialista ex-önkormányzati képviselő vezette vagyonkezelő által hanyagul felújított lakásban azért nem tudta használni az édesanya a fűtőtestet, mert szivárgott a gáz és a szén-monoxid, aminek súlyos következményei is lehettek volna.

Az édesanya és beteg gyermeke csak azért nem maradt fűtés nélkül, mert Fekete Márk (Fidesz-KDNP), az önkormányzat lakásügyi bizottságának tagja olajradiátort vitt nekik. Egy, az édesanya által hívott szakember 12.000 forintért megerősítette szakvéleményében, hogy ki kell cserélni a konvektort, amelynek költsége 130-150 ezer forint. De 39 ezer forintot kellett költenie az édesanyának duguláselhárításra, mert a felújítás során a sitt egy részét a wc-be dobták, a másik részét a kertben hagyták. Ezek pedig igencsak megterhelték az édesanya összespórolt tartalékát – amelyet a Családok Átmeneti Otthona előírásának megfelelően gyűjtött össze.

Ez az a lakás egyébként, amely „felújításának” hanyagságára Dódity Gabriella (Fidesz-KDNP) frakcióvezető hívta fel a figyelmet közösségi oldalán, amiért a kerületi baloldal egészpályás letámadást indított ellene, hogy nem mond igazat. Ehhez képest egy későbbi levelében maga Kránitz Krisztián vagyonkezelő-igazgató ismerte be, hogy az ingatlan rendeltetésszerű használatra alkalmatlan. Lapunk is beszámolt arról, hogy egyetlen közműcsatlakozás sem volt rendben az ingatlanban, az áramot konkrétan le akarta kapcsolni az ELMŰ, mert nem szabványos mérőt használtak. Az elektromos áramot egyébként 2015-ben meg is szüntették, a helyszínre érkező elműs szakember sem értette, hogyan használják így az áramot.

A lakásnak már a bejárata is balesetveszélyes volt, ezt azóta – szintén hanyagul ugyan –, a vagyonkezelő kijavította. A tető beázik, mert a cserepek el vannak csúszva, és hiányosak, elvileg azóta ezt is javították. Az ablakokon ujjnyi rés tátong, és sem a vízóra, sem a gázóra nem volt hiteles a lakásban. Dódity Gabriella egy posztjában tette fel azt a kérdést, mit jelenthet mást a fa- és műanyag szerkezet elhelyezése egy lakásfelújítás során, mint nyílászáró cserét, mert a vagyonkezelőből nem kapja meg a tételes elszámolást a kollégája, Fekete Márk. Az elszámolásban ugyanis közel egy millió forint van fa- és műanyag szerkezetek elhelyezése jogcímen feltüntetve, ám szemmel látható, hogy az ablakok és az ajtók régiek, csupán újramázolták azokat. További furcsaságot jelent, hogy a vagyonkezelő által megkötött szerződés szerint 7,4 millió forintért lett felújítva a lakás, míg a vagyonkezelő emailen küldött elszámolásában 6,4 millió forint szerepel. Dódity Gabriellától megtudtuk: a vagyonkezelő elnézést kért a hibáért, a 6,4 millió forint a vagyonkezelő által készített költségbecslés, míg a nyertes vállalkozó 7,4 millió forintért vállalta el a munkát. A kérdés már csak az, a vagyonkezelő, vagy a vállalkozó nem tud számolni? – tette hozzá a képviselő.

forrás:kispest.info

Polgármesteri Program


Csapatom

Írjon nekünk!

=