Tisztelt Emlékező Egybegyűltek, Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Évről-évre összegyűlünk itt, a kispesti országzászlónál, amelynek felállítását wekerlei hazafiknak és elkötelezett jobboldali kispestieknek köszönhetünk. Minket nem a törvény betűje hív, hanem szívünk és lelkünk szava szerint állunk itt. A gyászos trianoni békediktátumra emlékezünk, a Nemzeti Összetartozás napját ünnepeljük.
A polgári keresztény kormány közel egy évszázados adósságot törlesztve, gyógyírt adva az 1920-as sebre, 2010-ben törvényt alkotott. Olyan jogszabályt hozott létre, amely nem más, mint a nemzeti összetartozás melletti őszinte tanúságtétel. Ez az a törvény, amely a magyarság egyik legnagyobb tragédiájára emlékezve kimondja, országhatároktól függetlenül, azokon átívelő, láthatatlan kapoccsal egybeláncolva, összetartozunk.
Itt állunk fájó szívvel, és nem engedjük feledni, nem hagyjuk feledtetni a szégyenteljes békediktátumot, amely elszakította az anyaországtól a történelmi Magyarország lakosságának felét, területének kétharmadát. Együtt emlékezünk erdélyi, kárpátaljai, délvidéki, felvidéki és valamennyi határon túl rekedt magyar testvérünkre, akiknek életét a békediktátum derékba törte. Közösen üzenjük nekik: bár az országhatárt átrajzolták, de gyökereiket nem téphetik ki. Összetartozunk.
Összetartozunk, még akkor is, ha nem mindenki gondolja így. Emlékezzünk csak a 2004-es szégyenletes népszavazásra, amelynek során egyes politikai szereplők, közöttük az országunkat akkor, Kispestet pedig jelenleg is vezető erők határon túlra rekedt nemzettestvéreink ellen uszítottak. Másfél évtizeddel később, talán nem véletlenül, ugyanők, ismét a határon túli magyarok ellen szóltak. Úgy vélik, el kell venni tőlük a lehetőséget, hogy az anyaország jövőjéről véleményt mondjanak.
És összetartozunk akkor is, ha egyesek saját hazájuk, keresztény kultúrájuk ellen fordulnak. Még úgy is valljuk ezt, ha számunkra nincs annál nagyobb fájdalom, amikor magyar ember próbál magyar embernek farkasa lenni. Tudjuk, hogy mindig az a harc a legádázabb és legértelmetlenebb, amelyet a sajátjainkkal kényszerülünk vívni.
Miközben határon túlra rekedt testvéreinkre és sokfelé szakított magyar nemzetünkre emlékezünk, látjuk azt is, Európa valamennyi országának is ezt kellene tennie. Nemcsak számunkra, hanem a kontinens egésze számára is a nemzeti összetartozás, hagyományaink ápolása, keresztény kultúránk védelme minden eddiginél fontosabbá kellene, hogy váljon.
Európa forrong, és némely részein visszavonhatatlanul változik. Bár egyesek szerint a világ a kultúrák keveredésével csupán tágul és színesedik, mi tudjuk, egészen másról van szó. Valóban fontos, hogy nyitottak legyünk a világra, és befogadók más nemzetek és kultúrák irányába, de csak addig, amíg sajátunkat nem veszélyeztetjük ezzel. Amikor Európa számos helyén 2000 éves keresztény kultúránk háttérbe szorul, és alázattal fejet hajt, vészharangot kell kongatnunk.
Még akkor is így kell tennünk, ha némelyek könnyedén és közömbösen fordítják el a fejüket a folyamatok láttán, vagy épp becsmérelnek minket, a nemzetünkért, keresztény kultúránkért aggódókat. És akkor sem szabad meghátrálnunk, ha egyesek a liberalizmus jegyében a nemzetek háttérbe szorítását, európai egyesült államokat vizionálnak.
A polgári kormány 2011-ben megalkotta Magyarország alaptörvényét, amely a még 1949-es sztálini alkotmány ideiglenesnek szánt átfogalmazását váltotta fel. Isten álld meg a magyart, kezdődik a törvény, amely a Nemzeti hitvallás fejezetében egyebek mellett az alábbiak szerint fogalmaz:
Mi, a magyar nemzet tagjai, az új évezred kezdetén, felelősséggel minden magyarért, kinyilvánítjuk az alábbiakat:
Elismerjük a kereszténység nemzetmegtartó erejét.
Ez azonban csakúgy, mint a nemzeti összetartozásról szóló törvényünk vonatkozó passzusa, nem utólagosan kőbe vésett szabály, hanem olyan lelki, szellemi és morális alapvetés, amelyet iránytűként tűztünk zászlónkra, a megbecsülés jeleként.
Határon túlra szakadt testvéreink és mindazok, akik a csonka Magyarországon a nemzet összetartásáért harcolnak, ismerik a titkot.
Gyökereinket megtartani, keresztény kultúránkat ápolni – ilyen egyszerű a szabály.
Nincs más lehetőségünk, csak így tudjuk óvni és megőrizni a magyarságot. Csak ezen az úton járva nyílik lehetőségünk keresztény, szabad és büszke Magyarországot örökül hagynunk utódainknak. Ezt az intést kellene Európa többi nemzetének is megfontolnia, és az irányt ennek mentén tartania. Hiszen csak így adhatunk örökül olyan értékrendet és hazát gyermekeinknek, unokáinknak, amely méltó őseinkhez is.
Az első csatát megnyertük, de még messze a végső.
Magyarország alaptörvénye ekként is fogalmaz:
Büszkék vagyunk az országunk megmaradásáért, szabadságáért és függetlenségéért küzdő őseinkre.
Hiszem, hogy gyermekeink így fognak emlékezni ránk is a jövőben.
Isten áldja Magyarországot. Isten áldja Kispestet.
Köszönöm, hogy meghallgattak.